Lackfi János: A könyvbarát zsoltára

Ments meg minket, Uram,
a költészet ellenségeitől
és a prózalelkűektől
szabadíts meg engem.
Az Úr az én könyvtárosom,
zöldellő könyvgerinceken
terelget engem,
eposzok és epigrammák,
novellák és esszék,
szonettek és szabadversek
forrásvizével felüdíti lelkem.
Tekintsd, Uram, a nemolvasókat,
és utáld meg érettem
az ő pofájuk varacskosságát.
Fogaikat tördeld ki egyenként,
és koponyájukat zúzd be
a széles harcmezőn.
Töröld el, Uram, hetedíziglen
a könyvnélküliek nemzetségét,
írmagjuk se maradjon
a földön. Mert büdös az ő
leheletük és videojátékoktól
gacsos az ujjuk, szappanopera-
nézéstől csipás az ő szemük,
és Coca-Cola-ivástól porózus
az ő csontjuk. Akkor majd
meglátják a te hatalmadat,
Uram, és a könyvtároskisasszonyok
kórusával dicsérjük a te nevedet,
és körtáncot lejtünk a Pallas nagylexikon
dombornyomott aranyborítós köteteivel
az olvasóteremben már kora reggel,
és katalóguscédulák konfettizápora
zuhog majd az égből, és minden betű
a te dicsőségedet zengi majd, Uram.
Boldog ólommérgezésben faljuk
a te igédet, Uram, és a te szájadnak
édességével fekszünk és ébredünk.
És megjelennek akkoron
ajtónknak küszöbénél a könyvnélküliek,
és rimánkodni fognak egy fél oldalért
vagy egy ócska vezércikkért,
de mi nem könyörülünk meg rajtuk,
mert homlokukon ott a káini bélyeg,
kivettetnek a külső sötétségre,
ahol sírás lesz és fogcsikorgatás.
Végezetül te, Uram, irgalmasságodban
kitárod kapudat, és a gödölye együtt
lakozik a párduccal, és a bárány
az oroszlánnal, és a vízóraleolvasó
csókot vált az adóellenőrrel,
és az óvónénik a rendőrbácsik
nyakába borulnak, és nem lesz
több sírás és zokogás, sem írás
és olvasás, mert betű lesz már
akkor minden mindenben,
és mi magunk is csupa szavak
gyanánt forgunk a te hatalmas
zseblámpád fénykörében,
és te bennünket olvasol majd
a paplan alatt, titokban,
hogy észre ne vegyék a szüleid.