Keresés
Close this search box.

„Kultúra nélkül nincsen semmi.” – Kaiser László – interjú

Írta: Tim Mariann
© DunapArt Magazin – 2024.06.19.

Kaiser László Budapesten született 1953-ban, az Újlipótvárosban. A Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Első diplomáját Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte magyar–történelem szakon 1977-ben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait magyar szakon, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett 1983-ban.

Dolgozott könyvtárosként Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, majd a Veszprémi Petőfi Színház dramaturgjaként 1983–85-ig. Innen ment a Pannónia Filmstúdióba (későbbi nevén Videovox Stúdióba) szinkronlektornak. 1995-ben létrehozta a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdiót, melynek mai napig vezetője, tanára. Emellett különféle lapok szerzője, szerkesztője és főszerkesztője. Munkája elismeréseképpen több ösztöndíjat kapott. Kétszer oklevéllel díjazták verseit a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Költőversenyen. 2006-ban Olaszországban Brianza-díjjal tüntették ki a Baranyi Ferenc által olaszra fordított verseiért. Ugyanebben az évben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott újságírói tevékenységéért, interjúköteteiért. Tagja a Magyar Írószövetségnek és számos irodalmi, kulturális szervezetnek. Rendszeresen tart szerzőként és kiadóvezetőként irodalmi esteket, rendezvényeket a fővárosban, vidéken és a határon túl.

Életed négy pillére, négy olyan területről való, ahol jelen voltál: színházban, mint dramaturg, szinkronban, mint lektor, a PoLíSz és a Műemléklap, későbbi nevén Örökségvédelemnél, mint szerkesztő, és persze az irodalomban, mint költő, író, a könyvek világában, mint kiadóvezető.

Hogyan, milyen arányban van jelen e négy pillér napjaidban?

A legfontosabb az írás, mert írni kell, mert írni muszáj. De hát az ember az írást egy bizonyos határig tudja erőltetni. Nagyon erőltetni nem lehet, kicsit erőltetni muszáj. Nem mondhatom, hogy állandóan írok, hiszen mást is kell csinálnom. A kenyérkereső foglalkozásom – hisz az írás inkább szerelem –, hogy vezetem a Hungarovox Kiadót és Oktatási stúdiót és az azzal kapcsolatos teendők.

Színházi munkát nemigen végzek, két évig voltam dramaturg, 1983–85-ig a Veszprémi Petőfi Színházban. Ez azért beszűrődik a munkáimba, fölhasználom azt, amit tanultam a dramaturgián, például az operalibrettóknál. Legfontosabb tevékenységem a könyvkiadás. Évente 30-40 könyvet adunk ki. Ezzel foglalkozom elsősorban.

Áttételesen sok minden velem van a Színművészeti négy évéből is, hiszen nem akármilyen tanárok okítottak: Bacsó Péter és Nemeskürty István tanított filmes tantárgyat, Osztovits Levente, az Európa kiadó igazgatója tanított dramaturgiát, megannyi remek tanár, többek között Nádasdy Kálmán, Ungvári Tamás. Bennem van az ott szerzett tudás. Ha egy irodalmi estet szervezek, akkor felhasználom ezt, hisz a dramaturgia az arányok művészete. Egy irodalmi rendezvényen az számít, hogy milyen sorrendben és milyen arányban szerepeljenek a versek, a fellépők, az ismertetés, a beszélgetés. A megfelelő arányhoz ezeket össze kell rázni, mint egy jó koktélt, hogy élvezhető legyen.

Fontosnak tartod az emberi, baráti kapcsolatokat, és teszel is ennek érdekében, munkádra is ez jellemző. Kohéziós erőként vagy jelen a könyvek, az irodalom világában. Az emberi kapcsolatok szálai a Hungarovoxnál összefutnak?

Amikor elkezdtem a Hungarovoxot még jó 25 évvel ezelőtt, nem volt pénzem, egy tőkém volt, a kapcsolati tőke. Körbenéztem ismerőseim körében, kollégákat, barátokat hívtam tanítani, illetve kiadtam könyveit az íróbarátaimnak.

Szoktam mondani, hogy a Hungarovox Bt., vagyis betéti társaság, amit úgyis lehetne mondani, hogy baráti társaság, mert a szerző vagy barátom volt már, amikor idehozta a könyvét, vagy azzá vált az idők során.

Mire vagy legbüszkébb?

Két dologra vagyok legbüszkébb: a költői-írói munkásságomra, és a Hungarovox Oktatási Stúdióra és Kiadóra, melyet a feleségemmel együtt „működtetünk”. Főként a kiadóra, bár a stúdiót is szeretem. Már több mint 900 könyvet adtunk ki.

Előszókat írtam, a ’80-as években szerkesztettem a Talentum diákkönyvtár sorozatot, most is előfordul, hogy megkérnek előszót írni egy-egy könyvhöz, akár saját magunk adjuk ki, akár más kiadó.

Jelen kell lenni az irodalmi és kulturális életben. Járok könyvbemutatókra, nem csak a sajátunkra. Megfordulok itt-ott, emberekkel találkozom. Azt szoktam mondani, hogy két dolog hiányzik manapság az emberekből: az olvasás meg a beszélgetés. Én ezt a kettőt teszem az írás mellett: olvasok és beszélgetek emberekkel.

A Hungarovox nagyszerű lehetőséget ad erre, ha nem tévedek…

Arról nem beszélve, hogy megjelent közel harminc saját könyvem (versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk, operalibrettók). Nem véletlen, hogy ebből öt interjúkötet. Embereket kérdeztem, életinterjúkat és kis interjúkat készítettem. Az Elfogult beszélgetéseim interjú- gyűjtemény, abból a szempontból is érdekes, hogy bárhova sodort az élet, próbáltam valami pluszt kihozni belőle. Mikor színházban dolgoztam, akkor Gyurkovics Tiborral készítettem interjút. Mivel tanított a Színművészetin Nemeskürty István, vele készítettem interjút, mikor a szinkronban dolgoztam, akkor Dallos Szilviával, később dr. Hársing Lajossal, amikor a Műemlékvédelmet szerkesztettem, akkor egy neves régésszel, Éri Istvánnal csináltam interjút. Próbáltam élni a lehetőségekkel.

Tehát ez a kötet nemcsak az interjúalanyaidról szól, hanem gyakorlatilag a te utadról, közvetve rólad is.

Így van. Bizonyos értelemben életrajzom is.

Ez a kötet több helyi, otthonodhoz közeli embereket szólaltat meg a XIII. kerületből, amit a XIII. Kerületi Hírnök számára írtál.

Ez nem véletlen, hiszen abban a lakásban élek, ahová születtem. Az Újlipótváros a szerelmem s mindenem. Úgy alakult az életünk, hogy a lakásunk mellett van a kiadó, tanterem. Nagyjából másfél métert kell mennem, hogy a munkahelyemen legyek.

A saját írói pályádról mondanál pár szót?

Országos lapban, a Vigiliában, 1979-ben jelent meg először versem. De igazán komolyan venni az írást a ’80-as évek végétől, a ’90-es évek elejétől kezdtem.

A húszas éveimben tanultam, a harmincas éveimben a szinkronban dolgoztam, ami eléggé lekötött, és mellette a magánéletemet is rendeztem: elváltam, újranősültem stb. Igazán a negyvenes éveimben kezdtem el aktívan írni. Írogattam korábban is, de komolyabban a negyvenes éveimtől datálható. Így sikerült megjelentetnem hét verseskötetet, két novelláskötetet, öt interjúkötetet, több esszé- és tanulmánykötetet, librettókat. Aztán egy filmes témájú könyvet is megjelentettem, Egyéniségek és filmművészet címmel. Írtam egy tanulmányt az elvált apák keserű és egyben érdekes sorsáról, Elvált apák Magyarországon címmel, ami egy szociológiai, pszichológiai, kodifikációs kötet. Körbejártam a témát, de nem azért, hogy egymás ellen fordítsam a férfiakat meg a nőket, hanem hogy kezeljük a konfliktusokat, esetleg kerüljük el a válást. Minden második házasság válással végződik, ez köztudott.

Nemrég kaptam tőled Az én térfelem című verseskötetet, amit a hetvenedik születésnapodra adtál ki.

Ez valójában egy válogatott verseskönyv, 70 vers van benne. Nem új ötlet, más is használta már, annyi vers, ahány év. Az általam legjobbnak tartott 70 vers került bele. A tévedés kockázatával.

Ebben a kötetben, Madarász Imre írt az utószóban a Kaiser-líra ihletőiről, miszerint fő jellegzetessége a boldogságért folytatott harc, az ellentét, az ellentmondások, egészen a paradoxonig.

Ez kétségkívül így van, sok ellentét van bennem is meg a világban is. Ezt próbáltam megfogalmazni. A vers nem életreceptet ad, de valamit megfogalmaz az én életemből, és ezen keresztül tudok valamit nyújtani az embereknek.

NAPLÓRÉSZLET

Voltam éhes, voltam szomjas,
voltam bárány, voltam ordas.

Voltam éhes szelídségre,
voltam szomjas meleg vérre

Ordas bőrben bárány voltam
bárány bőrben ordas voltam.

Igen, ez az említett oximoron. Ikrek havában születtem. Nem hiszek igazán ebben, de ezt hadd tegyem hozzá, mint érdekességet. Egyszerre vagyok lusta és tevékeny, egyszerre vagyok szomorú és víg kedélyű, sokféle kettősség van bennem és ez a művekben is manifesztálódik.

ENGEDJETEK ELREJTŐZNI

Engedjetek elrejtőzni,
hadd legyek így én magam,
hadd lehessek őszinte is,
lepleződjek: hazudtam,
hadd mutassam sebeimet,
egészségem hogy csattan,
lássátok, hogy beteg vagyok,
erőt, hitet így adtam,
hagyjátok, hogy imádkozzam,
hadd tagadjam azt, ki van,
hadd záruljak gesztusokba,
szabad legyek szavakban.

Egyszerre szeretnék kitárulkozni és elrejtőzni. Ez mindenkiben megvan szerintem, esetleg bennem bizonyos szempontból fokozottan.

Legutóbb, Baranyi Ferenc könyvbemutatóján Te beszélgettél a szerzővel a pódiumon. Látszólag nem okoz gondot a közönség előtti szereplés, sőt! Hogyan látod költői alkatodat?

Baranyi Ferenc új könyvének (Hova érkeztem?) bemutatója a K11-ben, május 29-én. Madarász Imre, Baranyi Ferenc, Kaiser László. Fotó: Aknay Tibor

Ez bonyolult dolog, mert költészetben az ember írhat magáról, de a költői én az más, mint a valóságos én. Az én költészetem ellentmondásos. József Attila nem akart embert ölni, de versében meg kellett írnia, hogy ha kell, embert is ölök. Horger Antal rosszul olvasta a verset, összekeverte a költői ént meg azt, amit meg kellett fogalmazni, azzal a valóságos személlyel, aki József Attila volt, ezért távolította el az egyetemről.

Bizonyára ezért van sok szerepversed.

Igen, azokat előszeretettel írom. Balassitól kezdve Ady volt rám nagy hatással, két-három verset is ajánlottam neki.

Hogyan látod a kultúra mai helyzetét?

Felemás módon. Ez is kettős. Kultúra nélkül nincsen semmi. A kultúra a civilizáció építőköve. Az egyik versemben írtam meg, bunkósodik és lumpenizálódik a világ. Persze ez világjelenség. Engem a magyar valóság érdekel. Elszomorodom, hogy az emberek nagyon keveset olvasnak.

Visszatérve az elvált apákkal foglalkozó könyvemre, rosszul kezeljük a konfliktusokat: mész a villamoson, valakinek rálépsz a lábára, mire mondanád, hogy elnézést, már elkezd anyázni.

A kultúra adhat segítséget az embernek, ha van rá igény. De félek, hogy sok emberben nincs igazán igény erre. Pedig a kultúra és a kulturált viselkedés nyilvánvaló módon összefügg. Könyvek, olvasás, és bizonyos evidenciákból nem szabad engedni. A saját méltóságunk érdekében be kell tartanunk bizonyos szabályokat, még ha a másik nem is tartja be.

A könyvek sorsát hogyan látod napjainkban, így 900 megjelentetett könyv után?

Gyakorlatilag élő magyar irodalmat adunk ki, verseket, novellákat, regényeket, adott esetben drámákat, esszéket és tanulmányokat.

A kiadónak van egy olaszos vonulata. Szokták mondani a barátaim, hogy nem is Hungarovox, hanem Italovox vagyunk. Madarász Imre barátom és Baranyi Ferenc segítenek ennek a szervezésében. Érdekességképp, pár évvel ezelőtt kiadtunk egy hatnyelvű pingpong szótárt, mindenféle szakkifejezések vannak benne hat különböző nyelven. Adtunk ki útikönyvet is. Amit jónak és helyesnek tartunk, azt megjelentetjük, még ha nem is szűken vett irodalom.

A könyvkiadás legnehezebb része a terjesztés. Az általunk kiadott művek, bízvást mondhatom, hogy minőségi könyvek, ám széles körben nem kellenek. Könyveink jelentős része támogatásból jelenik meg. Pályázunk, NKA, MMA, önkormányzatok, évfordulós pályázatok révén.

Van egy könyves alaptétel: ha egy kiadó saját pénzen jelentet meg könyvet, akkor el kell fogynia kb. ezer példányban, ahhoz hogy ne legyen ráfizetéses.

Hiába van egy jó magyar költő, akit örömmel kiadunk, a terjesztő nem vesz át csak 200-300 példányt. Ilyenkor az ember azt mondja, nem adhatom ki a saját pénzemből, mert ráfizetés lenne, tehát pályázathoz fordulunk.

A versek fogadtatása milyen manapság?

Teljesen heterogén. Aki verset olvas, az már valamit elmond önmagáról. Manapság keveset olvasnak verset, és kevesen vásárolnak verseskönyvet.

Egy biztos, hogy verseskönyvet támogatás nélkül gyakorlatilag nem lehet kiadni. Néhány költőt, írót leszámítva – vannak felkapott nevek: Lackfi János, Karafiáth Orsolya, Baranyi Ferenc, sorolhatnám. De meghatározó részüket, csak támogatás mellett lehet kiadni. Ez érvényes a novelláskötetre is. A regény lényegesen jobban megy. A homogén könyvek jobban mennek, mint a heterogén könyvek. Az antológia nehezen megy.

Érdekesség, hogy hogyan lehet összekapcsolni a stúdiós tevékenységet, az oktatást a könyvkiadással: van műfordító tanfolyamunk, a végzősök vizsgadolgozatát megjelentetjük egy kiadványban, külön kötetben, Hungarovox Antológiának hívjuk.

Hogyan látod az írás jövőjét az AI, a Mesterséges intelligencia korában?

Egyelőre nem számolok vele. De aki akar írni, az fog írni természetesen. Lehet, hogy az e-book és a mesterséges intelligencia elterjedésével hosszú távon felértékelődnek a kis példányszámú, értékes könyvek.

Egyik versesköteted címadó verse:

ÖSSZES AJTÓMAT KITÁROM

Összes ajtómat kitárom,
torlasz teljesebb nem lehet,
átütik falát gyermekek,
angyalok és buldózerek.

Összes ajtómat kitárom,
és szabad az út befelé:
utolsó ajtó kilincse
tékozlásé vagy Istené

Ebben én is benne vagyok. Összes ajtómat kitárom, tehát mindenkit szeretettel várok a birodalmamban.

Valóban kitárhatja az ember az összes ajtaját az utolsó kivételével?

Az utolsó ajtó a tékozlásé vagy istené, tehát vagy eltékozoltam azzal, hogy túlságosan befogadó vagyok, vagy marad az Istené, marad az abszolút érték.

Mit keresel egy versben, mitől jó egy vers?

Weöres Sándor írta, hogy egy verstől kezdjen bizseregni a gerincem. Fontos, hogy szakmailag állja meg a helyét, egy költőnek ismerni kell a szakma csínját-bínját. Egy kötött versnél rögtön észrevehető, ha a szerző nem ismeri a verstant, ha például ragrímei vannak. Másrészt, legyen mondandója a versnek és plasztikusan ábrázoljon. Legyen olyan formában és tartalomban, ami érvényes a mai világra, és engem is megérint. De a jó vers a lényeg, mert jelentetek meg olyan költőt is, akinek a versvilága teljesen idegen az enyémtől, de a verse az jó. Nem erőszakolom rá másra saját ízlésemet, elképzelésemet.

További bejegyzések