„Beszélhetnek a kortársak,
hogy így lássak, meg úgy lássak,
falon vakon kaparásznak,
ezt nevezik ők látásnak.”
– (Weöres Sándor)
Ezt-azt-mindent megnézek,
felírok, elfelejtek,
a fejemből kiejtek,
semmire se emlékszek.
Kies’, nem tudom, hova,
így futnak le a napok,
nyilván meghalok egyszer,
majd, most, egy-két nap, soha.
Felültettek egy buszra,
éleményszerzés végett,
de nem ez a jó irány,
a kiírás volt trehány.
Mondok rá egy véleményt,
nem endekaszill’buszba,
hogy bassza…!