Ácsorogtunk annál a
kirakatnál. Ott álldogáltam órákig.
Egy kicsit oda is tapadva.
Mégiscsak nekem volt
fontos. Valamikor
aztán eljöttünk onnan.
Hagytuk, menjenek
el a trolik. Az egyiknek még
inteni is kellett. Én intettem.
Mint aki épp elég jól érti.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
