Kukorelly Endre: Én igazítom el – LXXV. És kapsz egy

Az egyik barátja, vagy kicsoda, egy asszony, akivel közölték a halálos betegségét. Az azt jelenti, hogy az idegszálai annak a valakinek, meséli, közben az ajtófélfának támaszkodik, a konyhában vagyunk, két nő meg én, a konyha van középen, és ráadásul most én mindenképpen enni fogok, noha idegszálakról van szó, méghozzá a sült csirkémet, amit egy arabnál vettem egy csirkesült szagú utcai kifőzdében, elharapóztak állítólag az utcai kifőzdék, azt jelenti állítólag, hogy az idegszálak elveszítik a bevonatot, elsorvad a bevonat, összeérnek az idegszálak. És azt nagyon érzed. Betegségeket érezni kezdünk, ha beszélnek róla, érzed magadon. Ugyanakkor viszont éhes vagyok, és a csirkecsomag nincs az asztalon, ahova tettem. Tehát bele lett pakolva, valaki bepakolta az izébe, a fridzsiderbe, miközben a halálos betegségről van szó. Egy emberről, aki. Igen, de azt érzem, arra kell gondolnom, hogy kihűtik a csirkémet. Ha valakinél elsorvad a burkolás, az idegszálak burkolata, az az ember megbénul. Lassacskán, nem egyszerre. A vége azután, a végén már csak a szemgolyóit tudja mozgatni. Le meg föl. Lassan elindulok a fridzsiderhez, és belenézek. Nézem a belsejét. Berregés. Szépen világít a fridzsider. Egy üres üveg. Egy darab uborka. Lecsöpögött a tej, csöpög, savanykás szaga van, és nincs befödve a mindegy, hogy micsoda. Szerintem az a tej már nem jó. A csirke nincs ott.

Valahol van és meleg.

Látszik-e rajtam, hogy én most a csirkét keresem. Kiül-e minden az arcodra. Mi az, amitől látható. Előbb egy kis kétségbeesés, utána meg az, hogy jól van, szerencsére nem hűl ki. Mégis, három ember, csak nem folyvást egymás arcát vizsgálgatjuk? Csak nem valakinek a tekintetébe kapaszkodsz?

Ilyen csirkéket rohammal lehet bevenni.

Egy roham, kettő, attól függ, mennyi sütöde van arrafelé. Olyankor előbb kedved kerekedik. Ellenállhatatlan kedved jön, aztán pedig ellenállni igyekszel, és vagy-vagy.

További bejegyzések