Szelíd hangjával üzen, csak figyeld,
hallhatod a világ békés szavát,
hagyd el a zajokat, és őt öleld,
nyugalmat áraszt, lágy szimfóniát.
Állj most meg egy röpke pillanatra,
menj messzire a vad viharoktól,
nézd, az öröm mosolyt csal arcodra,
reményt szőve köréd álmaidból.
Törékeny lángja reszket, imbolyog,
csillaghúrokon a világ zenél,
szépséget láttat égi gyöngysoron,
mindenség ölén hazaérkeztél.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
