Hajnali fénycseppekkel érkezett,
szellő karján a szobámba osont,
éreztem meleg-bársony ujjait,
ahogy végigsimít az arcomon.
Valami fenséges, boldog érzés,
mi elöntötte árva szívemet,
miközben dalt játszott a redőnyön,
átfestve a pókhálós színeket.
Szürke égbolt már aranyban ragyog,
angyalarcoktól díszes nádfedél,
ahol kanyargó bádogereszben,
táncot jár a hulló nyárfalevél.
Különös varázslat, remény éled
a csillanó por zuhatagában,
szépnek látom a múlt emlékeit,
nem vagyok egyedül a magányban.
Most megköszönöm az éjszakának,
hogy elhozta az első sugarat,
fénybe öltöztette a lelkemet,
csillapítva veszett viharomat.
Átjár a langyos, szelíd nap fénye,
és én ölelném a kék végtelent,
benne szemeid türkizét látom,
mely a felhők mögött még feldereng.
