Kristófné Vidók Margit: Újra éled

Forró éjszakában jajdul a dal,
zokogva száll őrült szenvedéllyel,
ósdi, fakult emlék még marasztal,
örvénylő mélysége tele rettegéssel.
Tudod, lassítanod kellene már,
szívedben alkonyodik, elfáradtál,
de felrémlik egy csillogó szempár,
az érzés, melybe majdnem belehaltál.
Közel vannak újra szép álmaid,
átéled a szerelem mámorát,
boldog vagy, s míg mélyülnek ráncaid,
éj teríti rád bíborkék bársonyát.