Forró éjszakában jajdul a dal,
zokogva száll őrült szenvedéllyel,
ósdi, fakult emlék még marasztal,
örvénylő mélysége tele rettegéssel.
Tudod, lassítanod kellene már,
szívedben alkonyodik, elfáradtál,
de felrémlik egy csillogó szempár,
az érzés, melybe majdnem belehaltál.
Közel vannak újra szép álmaid,
átéled a szerelem mámorát,
boldog vagy, s míg mélyülnek ráncaid,
éj teríti rád bíborkék bársonyát.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
