„Könnyembe rejtenélek el,
te legszebb fényű csillagom,
hosszan néznélek, hogy behunyt
szemem mögött is lássalak.”
(Ágh István: Öregasszony)
Emlékszem még a szép nyárra,
illanó percekbe szőttelek,
pislogó ódon gázlámpa
fénye lobban, titkos fényjelek.
Minden óra és pillanat
rád emlékeztet, mert ajándék
voltál, egy édes bódulat,
lágy szellővel neked üzennék.
„Könnyembe rejtenélek el”,
te, „te legszebb fényű csillagom”,
s ahol a szerelem fészkel,
talán még lehetünk boldogok.
S míg a sápadt hold ránk simul,
fényénél karomba zárnálak,
„hosszan néznélek, hogy behunyt
szemem mögött is lássalak”.
