Kristófné Vidók Margit: Távolodsz

Koszorút font hajadba a hold,
emlékeink fénye csordult rám,
sajgó sebem már csak rozsdafolt,
a „régvolt” maradt az én csodám.
Távolodsz, sóhaj selymeken jársz,
sűrű sötétség csendjét szőtte
köréd, s míg egy új életre vársz,
lélegző fény csorog a földre.
Láttam a ragyogást, mint vált ott
szürke köddé minden mozdulat,
és ujjaink begyén szétfoszlott
a simogató vágy-pillanat.