Kristófné Vidók Margit: Rejtélyes éj

„Állok az ablak mellett éjszaka”
a csend hangja egy sóhaj könnyedén,
szép pillanatok álmos kacaja
hullámokra ül kékesfeketén.
Mintha lélek a lélekre várna,
millió csillagból árad a fény,
emlékeinkre hold ezüst fátyla
terül, s titkunkat őrzi az ösvény.
A múló idő lábujjhegyen jár,
s míg a mindenség zaját észlelem,
sötét szárnyát tárja az éjmadár,
én „csöndben és tűnődve figyelem”.

Az idézetek Tóth Árpád Lélektől lélekig című verséből valók.