Míg zuhansz, a lelked is beleszédül,
rémületárnyak kapaszkodnak beléd,
csontkezek nyomán bőröd is bekékül
halál suhint, megérzed gyilkos csendjét.
Utolért a végzeted; nem éledsz fel
újra, elnyel a borzalmas zuhanás,
a semmit markolod, közben elvérzel
mert a koholmány téged is bedarál.
Most kellene a szeretet, remény, hit,
most mikor az igaz eszme porba hull,
és a vak sötétség térdre kényszerít,
hol a mélybe nézve rettegés lapul.
Szörnyek seregét nem tudod elűzni,
hallod vergődő szívek dobbanását,
amint a nap véred sziklákba gyűri,
mégsem tudod oltani a gaz szomját.
Sorsodba írtak láthatatlan kezek
megannyi szenvedést, ezernyi halált,
eszmélnél újra ám lelked is beteg,
mert egyre terjed a förtelmes gazság.