Párakönnyes októberi csöndek,
árnyaiban ott setteng a hiány,
leheletnyi álmok összetörtek,
még visszhangzik ezernyi szófoszlány.
Óarany fényt sző csillagsejtelem,
mécsesek lángján szeretetparázs,
és anyamosoly bújik nesztelen
hozzám, szívemben heves dobbanás.
Koszorút fon rád az emlékezés,
kucorgó csend ül néma hant felett,
elmúláson a végtelen zenél,
fényed a ködhomályon átdereng.
Őrzöm mindegyik „veled volt” órát,
arany-hervadású emlékfolyam
hint lábnyomodra csillagfénycsóvát,
s betakar felhő-lelked bársonya.
