„Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;”
Radnóti Miklós: Alkonyi elégia
„Esti béke, téged köszöntelek,
az úton nehéz napom pora száll;”
míg szétszakított életem terhe
alkonyi égen bíbor-áradás.
Parázs-idő izzó, fénylő fáklya,
foszladozó álmaimra vetül,
a mindenség fodrozódó álca,
holnapot gyilkol lélektelenül.
Titkos dallam szárnyal, esti béke
ölén kék csillámlás a levegő,
és a léleknek nincs menedéke,
hit nélkül az ember oly esendő.
Életem útját lezártad Uram,
fák ujjbegyén fehérlő csönd sarjad
felém integet, sötét árny suhan
tova, téridőben a múlt ballag.
Már káprázattá vált a létezés,
hajnali szelek dallama árad,
égi visszhang… végtelen lüktetés,
ecsetnyi kék fátyla jövőt láttat.
Csöppnyi lélek a nemlét határán,
csillagszemében arany- ezüst fény,
s az idő felszakadó homályán
sugárzón dereng az igaz ösvény.
