Fényfehér csend hull emlékeikre,
Elillant életük egy perc alatt,
Lángoló tornyok üvöltő miértje,
Hamueső félelmet takargat.
Őrjöngő elme áldozata lett,
Kihunyó életek szelleme kísért,
Ablakszilánkon korom-sziluett,
Rémálmokra, bűnre nincs felmentés.
Cipeli az utókor az iszonyt,
Ott, ahol a karcsú tornyok álltak,
Lásd, a látható hiány szinte sikolt,
Óvja, őrzi álmuk fehér tölgy ága.
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
