Kristófné Vidók Margit: Kereslek

Nem várlak többé,
talán még fájni fog,
ahogy szembejössz,
gondolatom csak vánszorog.
Holnap már a csendet érintem,
álom lesz a tegnap,
szenvedélyünkből
szelíden izzó parázs marad.
Fájó sóhaj az égre tapad,
hiába minden, többé nem követsz,
szerelmünk holt tetemén
hajnali pír szökken.
Ájultan hull a semmibe
a régi szép emlék,
lázong kicsit, majd megpihen,
elidőz vágyam sebén.
Hol minden óra és pillanat
téged keres szüntelen,
lassan csitul a hevület
néma hiányban, Te az illat vagy.
Esti szellőn édes-bús dalok
fülembe súgják, – álmodjatok,
fény lobban a remény ablakán,
merre a végtelen szimfónia száll.