Kristófné Vidók Margit: Képzelgések

Ha eljössz, mert eljössz minden éjszakán,
bosszúra szomjasan suttogsz fülembe,
rám kopogsz, kalapot emel egy faág
az ablakon túl, testemen a sebek
helye; gyűlölettől vonagló jelek.

Itt vagy, tudom, a semmiből hirtelen
villan be egy ismerősnek tűnő kép,
át nem élt érzés, és hallom léptedet,
lassan semmivé foszlik, mi örökszép,
bennem te vagy a végtelen öröklét.

Fekete lyukak jönnek szembe velem,
egyikük megszólít, latinul beszél,
nem is csodálkozom, inkább élvezem,
amint keringőre hív a lomblevél,
a sötétség színe itt már zöldeskék.

Nevessetek csak, mert ti nem látjátok
a liliputi emberkét szobámban,
elmém mélyén recsegő hullámbádog
lépked, zavart gondolatok fohásza
jajong a fullasztó, sivár magányban.

További bejegyzések