Lustán hömpölygő kis patak,
hullámain csorgó fényfalak,
bíbor alkonyba hullanak.
Tétován zúgó fenyvesek,
alszik a vadon, a rengeteg,
méláz az idő; szendereg.
Lomhán ásító csillagok,
millió, hunyorgó kis halom,
nyújtózó, álmos illatok.
Fehéren ömlik át; puhán
a világmindenség gyöngysorán,
lustálkodó holnapután.
Hol voltak akkor ezek, amikor zengett az ég? Amikor fogtuk az ásó – és nemcsak a zászló – nyelét s beszórtuk hit kölesével a földrész
Tömörül az éjszaka, tombol, telhetetlen, Idő kergetőzik bamba reggelekkel Egyujjas hamuzás staccatoi – az élet zongoráján Emlékek, mint
naponta szedem jéghideg sorokba bár a hangulat pokolian kedvez néhány gondolat a semmibe nyargal mégis vonzódom a szeretethez kifosztott bölcse a proletár időnek a részvét
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
