Kristófné Vidók Margit: Folt az ernyőn

Tűnődve nézem a megkopott ernyőt,
illatok, emlékek suhannak felém,
s amíg összeraklak tépett évekből,
a holnapnak adod tested melegét.
Átjárnak újra vad, mámoros vágyak,
hiába szenvedtem miattuk annyit,
hiányodtól égtem örökké lázban,
s most didergek tegnapok foszlányain.
Kifakult vásznon esőcseppfoltok
őrzik a zápor lüktető zenéjét,
kagylóként terül rá sóhaj-gyöngysorom,
érintésedben fénypille-lebbenés.
Ütemet dobol, dallamot komponál,
koppanó cseppek ritmusa táncba hív,
hallgatom a végtelen melódiát,
és lassan nyugalmat lel a megtört szív.