Nézd, nézd az égi fényeket,
bíbort csillant az alkonyat,
szikrákat szór a víz felett,
palástján minden színarany.
A csend is lassan szétterül,
csöppnyi neszben a végtelen,
csillagpalástja ráfeszül,
ahol az égbolt védtelen.
Lelkemben szelíd láng lobog,
az éjsötétben fényt keres,
itt talán újra álmodom
az életem, mi elveszett.
Tengerek mélyén gyöngy ragyog,
árnyék és fény, mily különös,
lebegő táncuk körbefon,
selyemezüstjük angyalkönny.
A szív, a lélek nem feled,
hazatérve a fénybe lép,
sóhajjá lesz a lélegzet,
lágy érintés a mindenség.
