Kristófné Vidók Margit: Félrevert harangok

Halványul az emlék, tegnapok árnya
Alattomosan settenkedik néha,
Rút álmoktól gyűrődik a kispárna.
A harangzúgástól zengő kis falu
Néha még idézi a gyászos napot,
Gátat tört és hömpölygött a víz vadul.
Zendült, kondult a hang, csupa fájdalom,
Újra és újra felcsendült a harang,
Gomolygott sártól áztatott tájakon.
Árvíz, árvíz! – zúgta száz meg száz harang,
Sírt, jajongott az álmából ébredő,
Boldog otthonából romhalmaz maradt.
Angyal száll vállára átvenni terhét,
Néma a harang; érti fájó csendjét.