Kristófné Vidók Margit: Éjszakák

Besurrantak hozzám régi éjszakák,
leplükkel takarva tiszta szenvedélyt,
szürke, néma sóhajtásnyi csöndek
reszkettek vágytól éhes percekért.
Függönyrojtok bársonyába szökve
titkok ültek hold-sütötte rögre,
körbefont az álomszerű csoda,
dalolt a múlt, szívem volt a kotta.
Hazudtak az arra járó szelek,
melódiát játszva a zsindelyen,
az éj sötét zegzugába rejtve,
reményem bújt újabb csatát vesztve.
Fájó ébredések, tünde álmaim,
megkopottá váló gyermekvágyaim
messze szálltak kéklő derengésben,
végignézve gyötrő szenvedésem.