Porladó emlékben csillansz fel néha,
egy tűnő hangulat; édes kísértés,
bűnös múltamból te a szenvedély vagy,
gyűrött éjszakáink; fájó emlékkép.
Űzném, az árnyat- rám fonódik puhán,
és újra álmodok, újra vétkezek,
temetlek illanó vágyak hamuján,
feledni akarlak; mégis érezlek.
Magához ölel éjféli szeretőm,
halkan súgja; ne hidd, hogy mindez álom,
s míg a félhomályban csábít sürgetőn,
köd- fedte szirteken pirkadat lángol.
Pillanatokba szőtt parányi csodák
úsznak tova, kék-ezüst végtelenbe,
kísértenek lágy, szelíd melódiák,
míg csöndedbe ájulok dideregve.
