Még egy utolsó dobás,
biztatom magam,
hallom, koppan a pohár,
perdül a kocka.
Szívem torkomban dobog,
kezem ökölben;
miközben fohászkodom,
nézem bűvölten.
Ereimben száguldó
szenvedély lobog,
ez vagyok én, áruló
csökönyös, konok.
Hányszor fogadtam hévvel,
nincs játék, kocsma,
mégis újra betértem,
játszottam lopva.
Egyetlen derűs estém
darabokra tört,
zakatolt, zúgott elmém,
veszteség gyötört.
Torkomon hurok feszült,
s mindez nem elég,
életem mélybe merült,
káosz, üresség.
A gyönyörűre képzelt
életút elszállt,
ragyogás, fény a pénzen,
vonzza a prédát.
Én csak eszköze voltam
ördögi tervnek,
perdült, fordult a kocka,
elvesztem benne.
