Kristófné Vidók Margit: Betakar a csend

Szemeidben látom az ég kékjét,
és benne a tengerek mélységét.

Ezüst pillákon könnyek remegnek,
igaz gyöngyei fájó sebeknek.

Zokogva csendülnek a harangok,
hűvös fuvallat viszi panaszom.

A végtelen óceán hallgatag,
szikrát vetnek rajta a sugarak.

Lelkemen átsuhanó sejtelem,
múló emlékek, sírja jeltelen.

Meghallod-e a szívem jajszavát,
midőn az ég elküldi angyalát?

Nevetsz- e, ha már többé nem leszek,
és lelkemmel játszanak bús szelek?

Néma kiáltás, mi a ködbe vész,
Éj bársonyán átnyúló árva kéz.

Aranyló csillagok ragyognak fent,
nyírfaselyemmel betakar a csend.

További bejegyzések