Kristófné Vidók Margit: Árnyam vagy

Mikor a hajnal tárja szárnyait,
kis tündérléptű álmok vágyával
ébreszt, ám hullámzó kék vásznain
jövőm perel csapodár múltjával.
A forrás mely a mélyből felbuzog,
csábos csobogással elandalít,
egy láthatatlan kézhez simulok,
tenyér-melege újra felhevít.
Rézkilincsen búcsúcsókod zárul,
makacs emlék, mint viseltes kabát
rám tapad, s míg suttogássá lágyul
az éj nesze, megérint a magány.
Ezer apró jelnek őrzöm titkát,
árny vagy a falon, néma gondolat,
homokórán arcod porszem-csillám,
mosolyod morzsoltam a foltokra.