Ezt nem az ősz hozta. Belülről sárgulok.
S mint néma erezet csüggenek
aszott csontjaim a szöveten,
mialatt újra elárvulok.
A langyos szellő néha még megérint,
de fuvallata is csak leveleim
kergeti le remegő ágaimról.
Vágyom rá, hogy eszeveszett
baltacsapásokkal dolgozzanak
kérges lelkemen.
És mikor eldőlök, magam alá temessek
mindent, mi én voltam, és te és ti.
Nem kímélve senkit.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
