Kovács P. Zoltán: UNOKÁZÁS

Özvegy Bányainé este fél tizenegy után néhány perccel kapta a telefonhívást. Egy határozott, de kellemesen csengő férfihang közölte vele, hogy unokája nagy bajba került, mert autójával balesetet okozott, az anyagi kár meglehetősen nagy, ráadásul a helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a fiatalember alkoholt fogyasztott. A telefonáló dr. Ságvári néven mutatkozott be, azt állította, hogy ő az unoka ügyvédje és teljes körű felhatalmazása van az ügy intézésére. Elmondta, hogy a balesetet okozó ifjú rendőrségi őrizetben van a kerületi kapitányságon, de ő, az ügyvéd, megegyezett a károsultakkal, hogy amennyiben azonnal megtérítik a kárukat, eltekintenek a feljelentéstől és az unoka megússza a büntetést.
A nénike elbóbiskolt a tévé előtt és még álmainak kósza képei jártak a fejében, miközben a régimódi telefonkészülékhez csoszogott, hogy fogadja a hívást. Nem is nagyon értette, hogy miről van szó, a megnyerő férfihangnak kétszer is el kellett magyaráznia, hogy az unoka nagy bajba került, pénzre van szükség, de nagyon sürgősen. Özvegy Bányainé nem gyanakodott és nem mérlegelt. Hosszú élete során hozzászokott, hogy mindig megóvták a gondolkodás fáradságától, mindig mások döntöttek helyette. Gépiesen elindult, hogy a ruhásszekrénybe rejtett készpénzt előkotorja az ágyneműhalmaz alól.
A szomszéd lakásban Amálka éppen lefekvéshez készülődött. Az egyedül élő, középkorú hölgy időnként “ránézett” Bányainéra, néha süteményt, gyümölcsöt vitt neki és olykor segített ügyes-bajos dolgai intézésében. Felfigyelt a szomszédból átszűrődő szokatlan hangokra, jövés-menésre és átment megnézni, nincs-e valami baj. Bányainét egyedül találta a lakásban, az “ügyvéd úr” már távozott a zsákmánnyal. Az idős asszony izgalomtól remegő hangon mesélte a történteket. Kétmillió forintot – összes megtakarított pénzét – odaadta az ismeretlen férfinak. Amálka azonnal telefonált a rendőrségre.
Olykor előfordul, hogy a dolgok rendben, olajozottan haladnak a maguk útján, úgy, ahogy mindig is haladniuk kellene. Ezúttal így történt. A hivatalos közeg tette a dolgát, beindult a gépezet. A hamarosan kiérkező rendőrök kikérdezték a nénikét, majd “forró nyomon” indultak el. A rendőrkutya könnyedén követte a friss nyomot, de a közeli parkolóban megállt. A csaló itt nyilvánvalóan autóba ült. A térfigyelő kamera felvételén jól ki lehetett venni, hogy a bűncselekmény időpontjában egy fekete Ford Fiesta állt azon a helyen. Az autóban ketten ültek, egyikük hosszasan telefonált, majd kiszállt és elindult Bányainé lakása felé. Alig néhány perc elteltével a magas, erős testalkatú férfi sietős léptekkel érkezett vissza, beugrott a vezető melletti ülésre és azonnal elindultak. Amikor a parkolóból kiforduló jármű közvetlenül a lámpa alá ért, a technikus által feljavított képen még a rendszámot is le lehetett olvasni.
Másnap délelőtt a nyomozást vezető rendőrfelügyelő meglátogatta az özvegyet és tájékoztatta a fejleményekről.
– A rendszám alapján gyorsan kiderítettük, hogy az autó tulajdonosa nem budapesti lakos, a szomszéd megyében él, a fővárostól alig száz kilométernyire. Országos körözést adtunk ki, és az elkövetők még haza sem értek, a vidéki kollégák egy közúti ellenőrzés során megállították az autót és előállították a két gazembert. A pénz megvan, hamarosan vissza tetszik kapni, hiánytalanul.
– Még szegény jó uram gyűjtötte össze, azt mondta, ezt csak rendkívüli esetben szabad felhasználni – szipogta a nénike elérzékenyülve, miközben kitöltötte a frissen főzött kávét a nyomozó csészéjébe.
A felügyelő büszkén és elégedetten húzta ki magát székében. Ritkán fordul elő, hogy ilyen gyors és eredményes munkáról számolhat be a károsultaknak.
– Tessék jobban vigyázni a pénzre, legjobb volna, ha a bankban tartaná. No, az a lényeg, hogy szerencsésen végződött a dolog. Remélem, már felhívta az unokáját és meggyőződött róla, hogy nincs semmi baj vele?
– Az unokámat? De hiszen nekem nincs is unokám….
A sokat tapasztalt rendőrtiszt csaknem kiejtette kezéből a csészét. A megdöbbenéstől és a félrenyelt kávétól sokáig megszólalni sem tudott.
– Khm… Hogy tetszik mondani? Nincs unokája?
– Nincsen nekem unokám, aranyoskám, csak egy fiam van, de neki nincs gyereke, meg sem nősült, egy nagy világcsavargó az a haszontalan kölyök, most valahol Spanyolországban lakik, nem is igen tudok róla semmit, utoljára négy éve, az apja temetésén volt itthon.
– De hát… mégis, hogy hihetett el a néni ilyen ordas hazugságot, hogy az unokája bajba került?
– Jaj, drága felügyelő úr, tán nem is gondolkoztam én akkor. Az ügyvéd úr a telefonban olyan meggyőzően beszélt, azt mondta, hogy éppen itt van a közelben, két percen belül ideér, addig készítsem elő a pénzt. Rám parancsolt, hogy semmiképpen ne tegyem le a telefont, tartsuk a kapcsolatot, mert minden perc drága, ha késlekedünk, a károsultak meggondolhatják magukat, mégis feljelentést tesznek és akkor nagyon nagy baj lesz. Amikor beengedtem, nagyon kedvesen beszélt velem az ügyvéd úr, azt mondta, minden pénzre szükség lesz, ami itthon van, odaadtam neki a kétmilliót, aztán még maradt valamicske a nyugdíjamból, annak a felét is hozzátettem. És amikor sietve elment, furdalt a lelkiismeret, hogy tán az egészet oda kellet volna adnom, majdcsak kihúztam volna valahogy a következő nyugdíjig. Tudja, én még ilyen finom modorú fiatalembert nem is láttam. És ha hallotta volna, hát olyan szépen beszél, akár a Boldizsár atya a templomban. Jaj, el sem tudom hinni, hogy ilyen rosszaságot művelt.
Özvegy Bányainé gyengéden megérintette ráncos kezével a nyomozó karját és aggódó tekintettel nézett a szemébe.
– Drága felügyelő úr, ugye nem fogják megbüntetni az ügyvéd urat? Olyan nagyon kedves, rokonszenves, finom ember. Igazi úriember…

További bejegyzések