Kovács P. Zoltán: SANYIKA

Sanyika a régi, NDK gyártmányú konyhakredenc legalsó polcán lakott, egy kiszuperált Kotyogó kávéfőző, egy mutatóit vesztett vekkeróra és néhány egyéb haszontalan háztartási kellék társaságában. A nyájas tekintetű, erősen kopaszodó, pocakos, nadrágtartós férfiú külsején már kissé megfakult a máz és az itt-ott mutatkozó apró ütődések, csorbulások az idő könyörtelen múlásáról tanúskodtak. Korábban egy üveges szekrényben húzta meg magát, de a vitrinben kellett a hely egy vadonatúj, kackiás bajszú porcelánhuszárnak, és a levitézlett öregurat kitessékelték a szobából.
     A ház kísértetjárta hely volt. A sötét zugokban régi emlékek foszladoztak, a szekrényekbe zárva elvetélt remények és vágyak porladtak, a vedlett falak egykori veszekedések szitokszavait visszhangozták. Sivár vasárnapok boldogtalansága vert örökös tanyát a kopott bútorok között. Ódivatú, vastag sötétítők takarták az ablakokat, a külvilág hangjai, fényei fennakadtak a nehéz függönyök védvonalán. Sanyika napjai álmos időtlenségben csordogáltak a konyha örökös félhomályában.
     Egy márciusi reggelen a pocakos öregurat hirtelen furcsa nyugtalanság fogta el. Zsigereiben érezte, hogy odakint, az ajtón túli világban szívet zsongító, ragyogó, napsütéses idő van. Szoborszívét nem hagyta érintetlenül az ébredő tavasz. Egész délelőtt azon töprengett, hogyan is történhetett meg vele, hogy egy hitvány agyagfigura lett belőle, egy szánalmas kerti törpe, idétlen vigyorral az ábrázatán, akit ide-oda rakosgatnak, mint valami haszontalan limlomot. Hirtelen felpezsdült benne az élni vágyás. Elhatározta, hogy végre a sarkára áll és visszaszerzi elveszett tekintélyét. Sziklaszilárdan hitte, hogy csak akarnia kell és minden úgy lesz, mint régen.
     De hogy is volt régen? Emlékeiben feltámadtak az egykori daliás idők, amikor hús-vér emberként járt-kelt a nap alatt és férfi volt a talpán. Akkoriban még egyáltalán nem hívták Sanyikának. Szülei Frigyesnek kereszteltették, ám egy szép napon felbukkant az életében jövendőbeli párja, Berta. A nő kijelentette, hogy ki nem állhatja a Frigyes nevet és egyébként sem illik társához egy ilyen tekintélyes, férfias keresztnév. Attól fogva kezdetét vette a Sanyikává válás lehangoló folyamata.
     A menyegző után Frigyes, azaz Sanyika, boldogan vitte haza nejét a két szoba összkomfortba. Az asszony csak a macskáját hozta magával, de aztán, különös módon, egyre jobban benépesült a kis lakás. Tolakodó, pimasz alakok szállták meg Sanyika nyugalmas otthonát. Berta rokonai, papa, mama, nővér, unokahúg, nagybácsi folytonosan körülöttük nyüzsögtek, láthatatlanul, reggel, délben, este, ebédnél, vacsoránál, sőt, még a hitvesi ágy körül is ott tülekedtek, kíváncsiskodtak. Aztán jött Béla, a sarki hentes, Ica, a fodrász, Vica, a műkörmös, Cicero, a perzsamacska, de még a tévés szappanoperák hősei és a bulvárvilág celebjei is elözönlötték a lakást, mint kiirthatatlan svábbogarak, és mindannyian Sanyika elé furakodtak. A férjecske lassan kiszorult a családi fészekből.
     Egy szép napon Berta úgy döntött, hogy legfőbb ideje lesz megrendszabályoznia Sanyika szertelen elhajlásait és káros szokásait. Mindenekelőtt megtiltotta a szivarozást. És a haverokkal folytatott kártyapartik is tiltólistára kerültek, mert a kényes ízlésű feleség alpári dolognak tartotta az ultizást. Aztán nemkívánatos szokásnak minősült a hangos fütyörészés is. A szigorú Berta, valamilyen rejtélyes okból, nehezen viselte, ha férjének jókedve volt.
     Sanyika elhessegette keserű emlékeit. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy újra emberek között forgolódjon, végiggyalogoljon a sétányon, élvezze a tavaszi napsütést, madárdalt. Erősen hitte, hogy csak akarnia kell, nagyon kell akarnia és sikerülni fog. Újra hús-vér emberré válik. Férfi lesz a talpán. Kemény lesz és könyörtelen. Felkerekedik és zsebre vágott kézzel, fütyörészve kisétál az ajtón. Újra Frigyesnek fogják hívni. Végre megvalósítja réges-régi álmát: kényelmesen elterpeszkedik egy kertvendéglő teraszán, szivarra gyújt, magához inti a pincért és sört rendel. Jó habos, hideg sört, egy egész korsóval. Valósággal megrészegült a gondolattól, hogy már csak egyetlen lépésnyire van a szabadság. Lázasan járt az agya, hogy kidolgozza a menekülés gyakorlati lépéseit.
     A forradalmi gondolatokat baljóslatú hangok zavarták meg. Nyílt az ajtó és Berta csörtetett be a konyhába, morcosan, mint egy dragonyos strázsamester, szigorú és ellentmondást nem tűrő kifejezéssel az arcán. Kezében portörlő rongy, seprű és felmosóvödör. Elsőként a régi, NDK gyártmányú konyhakredencet támadta meg. Gyors és határozott mozdulatokkal dolgozott. Gondosan letörölgette a port, eltávolította a tolakodó pókhálókat és lemosta a polcokat. Néhány pillanatig tanácstalanul szemlélte a kiszuperált kávéfőzőt, a mutatóját vesztett vekkerórát és a többi haszontalan kacatot. Terebélyes alakja, mint nagy, sötét madár, fenyegetően tornyosult a polc lakói fölé. Végül aztán az egész társaságot, Sanyikával egyetemben, felnyalábolta és mindnyájukat belegyömöszölte egy jókora, fekete műanyag zsákba. A zsák száját szorosan csomóra kötötte. A csomagot bevágta egy sötét, poros, naftalin szagú rekeszbe. Hangos csattanással becsapta a szekrényajtót és kétszer is ráfordította a kulcsot.
     Bosszúsan gondolt arra, hogy csak egy hónap múlva lesz esedékes a legközelebbi lomelszállítás.