Kovács P. Zoltán: Egyformák

     A csupasz bőrűek társadalma meglehetősen színes összetételű népség volt. Színes, a szó legszorosabb értelmében, mert voltak közöttük kékek, zöldek, lilák, de előfordultak kockafejűek, hordóhasúak, nyúlszájúak, kacska lábúak és az ördög tudja, mi mindenféle egyéb fura szerzet. Mindig is így volt ez, emberemlékezet óta. A többséget nem is zavarta ez a sokféleség, élték az életüket gondjaikkal, örömeikkel; dolgoztak és henyéltek, dőzsöltek és nyomorogtak, loptak, csaltak, gyilkoltak és gyereket csináltak, csakúgy, mint más rendes népek, szerte a nagyvilágban.
     Egyszer aztán komisz idők jöttek. A csupasz bőrűek nem fértek a csupasz bőrükbe, egymásnak estek és marták, ölték egymást, mint a veszett kutyák.
     Az egész kalamajka úgy kezdődött, hogy egy félreeső kávéházi sarokban néhány egyforma csupasz bőrű összedugta a fejét és kisütötték, hogy az ország minden gondjáért-bajáért a sokféleség a felelős. Itt vannak például ezek a ferdeszájúak: még a hátulgombolós gyerek is tudja, hogy egytől egyig mindegyikük garázda és munkakerülő. Aztán az elálló fülűek még náluk is rosszabbak, mert nem elég, hogy rondák, de ráadásul alattomos és veszedelmes bajkeverők is. Nem is beszélve a színesekről, a bibircsókos arcúakról, a lúdtalpasokról és még számtalan ilyen-olyan nemkívánatos nemzetrontó bagázsról. Milyen szép lenne az élet, ha sikerülne megszabadulni ettől a sok élősködőtől és végre kizárólag az Egyformáké lenne az ország! Jólét és aranykor köszöntene a népre, mert az egyformaság komoly gazdasági előnyökkel is járna. A sokszínű társadalom sokféle igényének kielégítése igen megterheli a kincstárat. Jóval gazdaságosabban működne az egyforma küllemű és egyformán gondolkodó emberek közössége. Elegendő volna egyetlen újság, egyetlen tévécsatorna, mindenhol ugyanazokat a filmeket és színdarabokat játszanák, az éttermekben ugyanazokat az ételeket főznék, a gyárakban egyforma ruhákat készítenének, hiszen mindenkinek ugyanolyan az ízlése és a gondolkodásmódja.
     Az egyformaság eszméje a pestisjárványnál is gyorsabban terjedt az országban. A csupasz bőrűek csodálkoztak, hogy ez a pofonegyszerű és kézenfekvő megoldás mindeddig senkinek sem jutott eszébe. A gyakorlati kivitelezés mindazonáltal komoly nehézségekbe ütközött, mert az ideológiailag éretlen társadalmi rétegek nem akarták megérteni az eszme nagyszerűségét. De az erőszak végül győzedelmeskedett, az Egyformák érvényesítették akaratukat.
     Miután kiutálták, elüldözték, meglincselték, felkoncolták az összes másfajtát, valamint az emberiesség demagóg elvét hangoztató belső ellenséget – áldozatok nélkül nincs győzelem –, végre megvalósult a régóta várt, idilli állapot: most már mindenki tökéletesen egyforma volt. A vezetői pozíciókat természetesen a Legegyformábbak ragadták magukhoz. Megnőtt a kereslet a plasztikai sebészek iránt, akik ügyesen kiigazították az emberek fizimiskáján mutatkozó apróbb eltéréseket. A gondolkodásbéli eltévelyedéseket eleve kizárta a tökéletesen egyforma ideológiai nevelés és az alapos agymosás.      Az egyforma csupasz bőrűek kínosan ügyeltek arra, hogy mindent egyformán csináljanak. Ugyanolyan ruhát viseltek, azonos módon léptek az utcán, egyformán emelték a kalapjukat, ugyanúgy szürcsölték a forró kávét a kávéházakban és még este az ágyban is hasonlóképpen fickándoztak a paplan alatt. Az Egyformák elégedetten és nyugalomban élték egyforma napjaikat és egyforma életüket.
     Mígnem egy szép napon egy kávéház félreeső zugában összedugta a fejét néhány Egyforma.
     – Én megfigyeltem, hogy közöttünk, Egyformák között, vannak olyanok, akik mégsem egészen egyformák. Ezek nem balról jobbra, hanem jobbról balra kevergetik a kávéjukat.
     – Mindig így kezdődik.
     – Nektek nem tűnt fel, hogy minden bajt ezek a másképpen kevergetők okoznak?
     – Milyen szép lenne az élet, ha valahogy megszabadulhatnánk ettől a sok bajkeverő élősködőtől…