Gyurika a játszóterek réme volt. Napjában többször is berobogott a parkba, mindig futva közlekedett és nyálát fröcsögtetve berregett a szájával. Autónak képzelte magát. Cikázott a játszadozó gyerekek között, előre nyújtott karjait jobbra-balra forgatta, mintha kormánykereket tekergetne. Ahol épülő homokvárat látott, megállt és módszeres könyörtelenséggel, pillanatok alatt szétrúgta, eltiporta a nagy műgonddal készülő alkotást. Aztán kaján vigyorral a képén tovaberregett.
Az osztályban senki sem mert Gyurikával szembeszegülni. Nagyfejű, vaskos, erőszakos gyerek volt, előszeretettel basáskodott, főként a gyengébb gyerekekkel. Kedvelt szórakozása volt a „medvemasszázs”, ami abból állt, hogy kemény, csontos öklét áldozata bordáiba mélyesztette és körkörös mozdulatokkal alaposan megdögönyözte az illetőt. A medvemasszázs igen fájdalmas kínzási módszer volt, csakúgy, mint a „kecsketúró”, azaz a combizomba irányuló térdrúgás, ami szintén Gyurika repertoárjába tartozott. Ha valamit nagyon meg akart szerezni magának, vagy ha korlátozni próbálták akarata érvényesítésében, rájött a bolondóra és ütött-vágott, akit csak ért.
Berregő Gyurika buta volt, mint a tök. Amikor kihívták felelni, már előre örültünk a jó mókának, az ingyencirkusznak. A gyerek még rá is játszott butaságára, élvezettel lubickolt az osztály bohóca szerepében. Egyszer a tanító néni elveszítette a türelmét és csekély értelmű medvebocsnak nevezte a nehézfejű gyereket. Gyurika nem értékelte a Karinthytól kölcsönzött, patinás irodalmi titulust, megsértődött, sztrájkot hirdetett és egyéni szabotázsakcióba kezdett. Felmászott a polcos szekrény tetejére, két öklével dobolt a szekrény oldalán és ordított, mint a szamár. Az osztály nyerítve, tombolva élvezte a showműsort. Az egyébként szelíd természetű tanítónő sehogy sem tudta leimádkozni a szekrényről és jobb belátásra bírni Gyurikát, végül tehetetlenségében, szégyenében sírva fakadt és kirohant az osztályból.
Az iskola vezetése szokatlan nagyvonalúsággal kezelte a problémás gyerek szélsőségeit. Ha néha panaszkodtunk Gyurikára, a tanító néni türelemre intett bennünket, elmagyarázta, hogy mindenkinek lehetnek rossz napjai, a Gyurika valójában nagyon jóindulatú kisgyerek, igaz, hogy egy kicsit le van maradva, de előbb-utóbb neki is megjön az esze. A háborgó szülőket az igazgató nyugtatgatta, hogy a gyerekek szeretik eltúlozni az eseteket, a fiúk között mindig előfordulnak összezördülések, nem kell nagy ügyet csinálni a dologból. Azt pletykálták, hogy Gyurika apukája valami csuda nagy minisztériumi tótumfaktum és olyan hosszú keze van, hogy mindenhová elér, még a mi iskolánkba is. Ezért kellett kesztyűs kézzel bánni a gyerekkel.
Sok év után hírt hallottam berregő Gyurikáról. Jól menő vállalkozása van a belvárosban, bizonyára a mindenható apuka egyengeti az útjait. Úgy mondják, kegyetlen, gátlástalan ember lett Gyurikából. Most már nem döntöget homokvárakat. Nagyobb tétekben játszik. Egyéni egzisztenciákat tesz tönkre, társkapcsolatokat rombol szét, családok életét keseríti meg.
Azt mesélik róla, hogy amikor autót vásárolt magának, bement a kereskedésbe egy táska pénzzel és megkérdezte, melyik a legdrágább járgány. Megvette és ott a helyszínen ki is fizette, készpénzben.
Elképzelem Gyurikát, az utak rémét, ahogy esztelenül száguldozik a forgalomban full extrás BMW-jével. Élvezettel nyomja a gázt meg a dudát, jobbra-balra tekeri a kormányt, szlalomozik az autók között. Talán még berreg is a szájával.
- Varju Zoltan
