Kovács P. Zoltán: AZ ANYATIGRIS

     – Magyarázatot követelek!
     A vörös nő feldühödött fúriaként rontott rá a futballedzőre. Vaskos teste remegett az indulattól, még magasra feltornyozott hajkoronája is vitustáncot járt a feje tetején.
     A sokat tapasztalt szakember nem lepődött meg, hozzászokott már az ilyen jelenetekhez, mindig is munkája részét képezte az elfogult anyukák, apukák indulatainak tapintatos kezelése. Nehéz nap állt mögötte, most fejeződött be a legfiatalabb korosztály számára meghirdetett tehetségkutató felvételi. Az edzőpályán még nem ült el a gyerekzsivaj, a boldog kiválasztottak, a sok kis Ronaldo, Messi és Szoboszlai egy kupacba tömörülve, egymás szavába vágva tárgyalták a teszt és a próbajáték eseményeit, repestek a boldogságtól, hogy a neves sportklubban tanulhatják a futball fortélyait. Az edző éppen a kiválasztás tapasztalatait beszélte meg a klubelnökkel, aki szintén jelen volt a válogatón, mert szívén viselte a futballutánpótlás ügyét.
     A nő elszántan és harciasan toppant a két férfi elé, maga után vonszolva futballszerelésben csetlő-botló, elutasított fiacskáját.
     – Magyarázatot kö-ve-te-lek! – harsogta fenyegetően. Mint megállíthatatlan áradat, dőlt szájából a panasz, számonkérés, vádaskodás.
     Az edző emberismerete azt súgta, hogy nem árt az óvatosság, a vörös hölgy nehéz eset lesz, igazi anyatigris típus, aki minden áron és minden eszközzel kiharcolja gyereke érdekeit, még akkor is, ha az egész világot fel kell forgatnia érte. Türelmesen kivárta, amíg a harsány szóáradat elapad és a nő valamelyest lehiggad. Bemutatkozott és nyugodt, barátságos hangnemben magyarázta, hogy az elutasítást nem kell tragédiának tekinteni, nagyon sok a jelentkező, mindenkit nem vehetnek fel, csak a legeslegjobbak kerülhetnek a kiválasztottak közé. Jövőre is lesz ilyen lehetőség, próbálkozzanak újra. Ez a módszer mindig bevált, az indulatok lecsillapodtak, a szülők szomorúan, de megértéssel fogadták az érvelést. Ezúttal azonban a jó szándékú magyarázat csak olaj volt a tűzre. Az anyatigris rávetette magát áldozatára és dühödten tépte, marcangolta.
     – Hiába próbálkozik, engem nem tud lerázni ezzel a gagyi szöveggel. Koppányka igenis kivételes tehetség. Már pelenkás korában a labdát kergette a játszótéren, pedig még járni is alig tudott. Mindenki el volt ragadtatva tőle, a nagypapája kis Diegónak nevezte és fényes futballkarriert jósolt neki. De maguk nem ismerik fel az igazi zsenialitást, bezzeg a csókosok botlábú porontyait felveszik a klubba.
     – Asszonyom, biztosíthatom önt, hogy a kiválasztás szigorú szakmai szempontok alapján történt. A klubnak is az az érdeke, hogy a legjobbak kerüljenek a szakosztályba.
     – Jól ismerem én a maguk szakmai szempontjait. Az a baj, hogy nekem nincsenek százmillióim a bankban, hogy támogatni tudjam a csóró egyesületüket. Csak a vak nem látja, hogy Koppányka ígéretes tehetség. Az ilyen dilettáns edzők miatt tart itt a magyar labdarúgás.
     – Drága hölgyem, értse meg végre, ha milliárdjai lennének, akkor sem tudnám felvenni a fiát. Száz szónak is egy a vége, a gyerek nem alkalmas, mert túlsúlyos, X-lába van, lassú és nincs labdaérzéke. Sohasem lesz belőle jó futballista. Beláthatja, hogy elefántokat mégsem állíthatok be a csatársorba!
     – Ahá! Szóval elefánt! Szóval X-lába van! Tudja maga, hogy hívják ezt jogi nyelven? Majd én megmondom: diszkrimináció! Hátrányos megkülönböztetés, a gyengébbek kedvéért. Azt jelenti, hogy valaki hátrányt szenved másokhoz képest egy meghatározott tulajdonsága miatt. Na és ráadásul a testalkatra vonatkozó verbális sértegetés! A body shaming kirívó esete. X-lába van? Hát tehet róla ez a szerencsétlen gyerek? Hol élünk, a feudalizmusban? Nem hallott még az emberi és polgári jogok nyilatkozatáról? …hogy minden ember egyenlőnek születik? Ha X-lába van, akkor egész életében háttérbe legyen szorítva? Akkor haljon meg?
     A vörös nő keserves zokogásban tört ki, vigasztalhatatlanul nyelte könnyeit, mintha lelki szemeivel már látná szegény, elnyomott, X-lábú gyermeke nyomorúságos vergődését a kegyetlen, kirekesztő világban.
     A klubelnök türelme fogytán volt. Ki nem állhatta a síró nőket, ráadásul még sok sürgős elintéznivaló dolog várt rá. Idejét látta, hogy közbelépjen, gyorsan lezárja ezt a szerencsétlen ügyet és valahogy elsimítsa az edző meggondolatlan kijelentéseit. Szemügyre vette az anyja mellett toporgó fiúcskát. Koppányka duci, esetlen, bamba képű kisgyerek volt, olyan, akit mindig utolsónak választanak ki, vagy éppen csak könyörületből vesznek be a csapatba a testi ügyességet kívánó játékokban.
     – Nézze asszonyom, semmi oka az elkeseredésre. Önnek egy egészséges, stramm gyermeke van, bármilyen más területen kiválóan érvényesülhet az életben, de talán még a sportban is sikeres lehet, ha ahhoz van kedve, itt van például a birkózó szakosztályunk, vagy akár dobóatlétának …
     – Késő már a magyarázkodás, uraim! Személyiségi jogi pert indítok a klub ellen, hátrányos megkülönböztetés miatt. Nem is beszélve a gyereket ért lelki megrázkódtatásról. A fiamat súlyos trauma érte a visszautasítás és a testalkatát kritizáló, sértő megjegyzések miatt. Az ügyvédem szerint ilyen esetben jó esélyünk van komoly összegű sérelemdíjra. Igen, uraim! És természetesen hangfelvételt készítettem az előbbi beszélgetésünkről.
     A hölgy előkotorta táskájából a hangrögzítő szerkentyűt és a nyomaték kedvéért nyomban be is indította a visszajátszást. A klubelnök a fejét fogta. Aggodalma nem volt alaptalan: éppen nemrégiben sikerült nagy nehezen kivergődniük egy igen kellemetlen helyzetből. A sajtó és az emberjogi szervezetek nekik rontottak egy rosszul fogalmazott, félremagyarázott kijelentés miatt és rájuk sütötték a faji megkülönböztetés bélyegét. Az újságok hetekig rágódtak az ügyön, nehezen helyrehozható károkat okozva az egyesület hírnevének. Senkinek sem hiányzott egy újabb, kínos eset. Kétséges, hogy a bíróságon egyáltalán meg tudnák-e védeni az igazukat a harcias nővel szemben. Az elnök minden anyagi áldozatra hajlandó volt, hogy elkerüljék a pert és a sajtónyilvánosságot. Behívta az anyukát és a gyereket az irodába. Trágár szavak és alantas gondolatok kavarogtak a fejében. De lényegre törő, gyakorlatias ember volt és utálta a fölösleges szócséplést. Becsukta az ajtót és rámordult a nőre: – Mennyit akar?
     Kint az edzőpálya környéke már elcsendesedett, anya és fia kézen fogva ballagtak kifelé a sporttelepről. A gyerek fancsali képpel, fáradtan vonszolta magát anyja mellett. A vörös nő már lehiggadt, felháborodása elillant, kilépett a kölykét védelmező nősténytigris szerepéből. Kaján vigyorral az arcán, elégedetten súgta fiacskája fülébe:
     – Tarts ki, Koppányka, még két-három ilyen akció és meg lesz alapozva a jövőd. Holnap a Balettintézetbe megyünk!