Keresés
Close this search box.

Kovács P. Zoltán: A TITKOS ZSEB

Kelekótya, felelőtlen alak vagyok és semmit sem lehet rám bízni. Ez a tömör jellemrajz minden bizonnyal helytálló, mert a feleségem nagyon határozottan állítja. Pedig becsületemre mondom, kész vagyok a legnagyobb áldozatra az én Matildomért, a csillagokat is lehoznám, sőt nemrégiben még egy esküvős, romantikus filmet is hajlandó voltam végignézni a kedvéért.
     A történet úgy kezdődött, hogy egy holdvilágos nyári estén… de miket beszélek, valójában egy gyűrűről szól a mese. Egy helyes kis ékköves gyűrűről, amellyel egykor a páromat leptem meg a születésnapján. Meglehetősen drága volt az a csöppnyi jószág, emlékszem rá, a kelleténél jobban megterhelte a költségvetésemet, mentségemre szolgáljon, hogy még fiatal és bohém fráter voltam, rajongásban és könnyelműségben messze fölülmúltam mostani önmagamat.
     A nejemnek nagyon tetszett a gyűrű, szívesen hordta, nem vált volna meg tőle semmi pénzért. De az évek során az én Matildkám testsúlyban és térfogatban is figyelemre méltó előmenetelt tanúsított, és egy szép napon szembe kellett néznie a szomorú ténnyel, hogy sehogy sem tudja ujjára erőltetni az ékszert.
     A felmerült probléma gyakorlati megoldása természetesen rám maradt. Eltettem a gyűrűt, azzal az eltökélt szándékkal, hogy elviszem egy ismerős ékszerészhez. A szakember majd hozzáértő szemekkel megvizsgálja a szóban forgó vagyontárgyat és előterjeszti a megoldás lehetséges módozatait.
     Igen ám, csakhogy akkoriban rengeteg munka szakadt a nyakamba, és mire végre időt tudtam szakítani a dologra, teljesen kiment az eszemből, hogy hová tettem el a gyűrűt. Hiába törtem a fejem, hiába néztem át minden lehetséges helyet, ahová egy ilyen aprócska holmit el lehet rakni, a keresés nem hozott eredményt. Ismerve az elveszett dolgok különös természetét, nem erőltettem tovább a kutatást. Ugyanis minél elszántabban keresel egy elkallódott tárgyat, annál inkább elrejtőzik, akkor sem találod meg, ha a fél világot felforgatod. Majd amikor már senki sem keresi, hirtelen előkerül magától.
     De a feleségem nem nyugodott bele a kudarcba és új ötlettel állt elő.
     – Nem a titkos zsebedbe raktad véletlenül?
     – Miféle titkos zsebembe?
     – Hát amelyik a szürke zakódban van!
     Egy percig bambán meredtem magam elé. Szürke zakó… igen, van egy szürke zakóm, rendesen el van látva zsebekkel, de egy fia titkos zseb sincs rajta. Ám az asszonykám már hozza is a szóban forgó ruhadarabot és mutatja. És valóban, a rendes belső zsebbe bele van varrva egy igazi kis rejtekzseb, tetszenek tudni, olyan, amibe dugipénzt, szerelmeslevelet, titkos kémjelentést, ilyesmit szokott elrejteni az ember. A fiókzseb fölé még egy fület is varrtak, hogy illetéktelen kéz még véletlenül se tévedhessen bele. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez a szabászati műremek még egy minden hájjal megkent zsebtolvajnak is komoly kihívást jelentene.
     Felebarátaim, ez már nem kismacska! Legalább két éve megvan ez a zakóm, elég gyakran viselem, de mindeddig fogalmam sem volt a titkos zseb létezéséről. De az én Matildom tud róla! Felfedezte és olyan otthonosan közlekedik a zakóm zsebeiben, mint kakukk a stiglic fészkében.
     Azok kedvéért, akiket az eset végkimenetele érdekel, és már az összes körmüket lerágták izgalmukban, sietve elárulom, hogy a történet hepienddel végződött, a gyűrű végül előkerült, elvittük az ékszerészhez, ékszerész kitágította, feleség viseli egészséggel.
     Hanem vannak ennek az esetnek bizonyos logikai, filozófiai és mélylélektani vonatkozásai, sőt érintőleges művészeti, irodalmi összefüggéseit sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Kérem, még ne hagyják abba az olvasást, megígérem, hogy sem Sigmund Freud, sem Kierkegaard nem fog szóba kerülni, továbbá a preklasszikus zeneirodalom nagyjairól sem esik említés.
     De gondoljuk csak végig a dolgot logikusan: Vajon van-e bármilyen pozitív hozadéka ennek a bizonyos zsebnek? Ha már korábban is tudtam volna, hogy létezik a rejtekzseb, bizonyára örültem volna a lehetőségnek, hogy ha lenne valami eldugnivalóm, biztos helyre rejthetném. De hiába is lett volna bármi elrejtenivalóm, mert nem tudtam a zseb létezéséről. Ám jobb is, hogy nem tudtam róla, mert a párom úgyis felfedezte, és a titkos zseb attól kezdve nem volt titkos, csak közönséges zseb. Ergo: ennek a nyamvadt zsebnek sem a gyűrűs történet előtt, sem azt követően semmiféle gyakorlati haszna nem volt és nem is lesz számomra.
     Rejtekzseb? Ugyan, kérem! A fejünkben is hiába volna ilyen titkos rekesz, az asszonyok hamarabb ismerik a gondolatainkat, mint ahogy kigondoljuk őket. Az a híres kékszakállú is egy naiv balfácán volt, ha komolyan gondolta, hogy bármit is eltitkolhat a nők elől.
     No de tegyük csak félre egy pillanatra ezt az utálatos férfisovinizmust és vizsgáljuk meg a dolgot a politikai korrektség követelményei szerint, a másik fél szemszögéből is. Könnyen lehet, hogy az ilyen esetekben valójában a szegény feleség az igazi áldozat. Gondolják csak el, hónapokon, éveken át csak keres, kutat és soha semmi sikerélmény. Csak nehogy valami komoly lelki károsodás legyen a vége! Nem venném a lelkemre… Hirtelen támadt egy galád ötletem. Sürgősen elmegyek a szabóhoz és csináltatok egy szép új, elegáns duplasoros zakót, fondorlatosan kialakított rejtekzsebbel. Aztán majd úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy a feleségem tudja, hogy… és időnként elrejtek a titkos zsebben valami jó kis kikutatnivaló csemegét. Remek móka lesz ez!
     Azért mégiscsak van valami haszna annak a furmányos találmánynak.

További bejegyzések