A szép nyolcvanas években
Tennessee államban éltünk,
hármasban.
A családfő ösztöndíjjal,
kutatóként dolgozott a
UT-nál.
A GYES ideje gyorsan telt.
Az Egyesült Államok part-
vidékén
portyáztunk és Floridában
nyaraltunk. Otthon éreztük
magunkat.
Nyolcvanhárom augusztus
végén új barátainkat
elhagytuk.
Are you going home for good? Sure?
Kérdezgették minduntalan,
aggódva.
Fárasztó utazás, két át-
szállás után landoltunk.
Budapest!
Kék útlevél, ellenőrzés.
Férjemet beléptették az
országba,
a másfél éves gyerek és
az édesanya nem kapott
engedélyt.
Órák teltek el. A fiunk
üvöltött. Féltem és izzadtam.
Tortúra.
Megfenyegettek, hogy nem te-
hetjük lábunkat e földre.
Jaj, hazám!
Egyszer csak közölték: Mehet,
bevonjuk az útlevelét.
Nagy öröm.
Kit érdekelt az útlevél!
Siettünk a feldúlt apa
karjába!
Család-egyesítés után
maradt a bizonytalanság.
Mi az ok?
Coda:
Közös útlevelünk számát
a minisztériumi tiszt-
viselő
nem adta le a belügyi
szervnek. Disszidensek lettünk.
Idegen
elemek saját hazában!
Adminisztrációs hiba.
Apróság –