Kovács Marianna: légyott

kezed a hátamon motoz
nevemet rám simítottad
élvezem csendes imádat
ketten a dérben a ködben

lopott

kései órák riadnak
szemed is fátyolos rebben
ne menj el nélkülem innen
bőrünkön gyűrött lenyomat

kopott