Édesanyámnak
amikor anyám kezét
véresre marta
mosószappanja,
mit ő maga főzött, mindig tél végén,
zsiradékból,
elcsodálkoztam.
miért hagyja?
miért így mos?
amikor anyám meszet oltott
– védőfelszerelés nélkül -,
szépíteni a falusi házat,
kívül-belül,
megkért, hogy segítsek.
kilencéves voltam.
amikor kikormolta a tűzhelyet,
tartottam az ezüstre festett csövet,
míg ütögette.
szállt a korom
az udvaron,
és mi fekete ráncokkal
nevettünk egymásra.
amikor nyáron, babszedéskor
a kukorica virágpora nyakunkba hullott,
csípett, mint ezer szúnyog.
lemosni lavór vízben tudtuk,
a vizet a kútról két kezünkkel
nagy vödörben
hordtuk.
amikor vasárnap délután
virágot gyomláltunk,
betelt a pohár!
zúgolódni kezdtem:
miért a sietség?
megvár hétfőig, nem?
amikor Édesanyám elmagyarázta,
hogy hétfőn a mezőn vár minket
újabb munka,
elhagyott minden lelkesedésem.
megértettem
valami fontosat.
a felnőttek
sem választhatják meg szabadon
mit mikor tesznek.
