Valami engem tükröz.
Talán a fal, ahogy repedezik,
talán maga a tükör
próbál önmagamban keresni.
Nem tudok neki segíteni,
reggelre kihunyok,
akár az utcalámpa fényei,
s nappal utánam futok.
Zene nincs, mi én vagyok,
a zaj frusztráló némaság,
a csönd ver visszhangot
a szoba repedezett falán.
Lilán verődik vissza képem,
abban néma sóhajom,
sehogy nem találja léptem,
lelkem szeme hol ragyog.
Megszoktam, hogy az ablakon kinézzek, s odapillantsak lefekvés előtt, vajon alul az örökzöld bokor csöndbe borult vagy föléledt a szélben? azon nyomban világosabb a park,
(Szabó Lajosnak) Képzeld, Lala, az idén igazi ősz van, nem olyan november közepéig tartó vénasszonyok nyara, vagy indián nyár, mint az elmúlt években. Nem a
Haloptikában olvadásponton túli táj a föld és az ég között vibrál: a délibáb párolgó szellemkép rajzát vetíti eléd; káprázata mögé elrejti másik felét. Portölcsér kavarog
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
