Kosztolányi Dezső: ÚJ JAPÁN VERSEK – részlet –

Ryokwan: ABLAK
Kifosztva áll szegény lakom.
De a rabló a holdsugárt
meghagyta itt, az ablakon.

Sodo: KETTECSKÉN
Az aratási hold tündér sütésén
megyünk haza,
két régi cimbora: az Árnyam és Én.

Buson: FÉSÜ
Hálószobámban, a sötétben
a rémület jéggé fagyasztott:
holt feleségem fésüjére léptem.

Simpei: ARCOK
Nézz az arcokba mélyen.
Mindegyiken ott sír a vágy: –
hogy mindörökre éljen.

Fogyoku: HAMUTÁLCA
A holdvilágos táj oly isteni,
hogy nem merem
hamutálcámat sem kiönteni.

Kikaku: KOLDUS
Koldus, de én irigykedem reája.
Nincs semmije.
Ám az egész Föld s Ég az ő ruhája.

Buson: ESŐ
Nézd, a csepergő
esőbe sétál
egy háncs-kabát meg egy esernyő.

Rokkocsu: PIROS KÖTÉNY
Tavaszi szél viháncol és a
teaházból piros köténnyel int ki
a gésa.

Tai-a: TELEFON
Ujévkor az első üdvözletek
nyájas szavakkal telefonva
futnak belé a telefonba.

Kako: LEGYEZŐÁRUS
Szellős, hűsitő legyezőket árul.
Izzad szegény.
Pedig egész orkán fúj a nyakárul.

Sirao: HOLLÓFÉSZKEK
A csúnya hollók –
ők is a fészküket készitgetik,
mert a szülői szivek mind hasonlók!

Buson: VAKEMBER
Ma oly csudásan tündököl a hold.
Egy vak nekem jött
s ő is kacagott, hogy belém botolt.

Ocsuji: HANGOM
Télen, mikor magam ülök
s hallom tulajdon hangomat,
megrémülök.

Buson: SÁRGA ŐSZIRÓZSA
Lámpám tüzétül
a sárga őszirózsa
nézd, elfehérül.

Kyoshi: KIGYÓ
Eltünt a kigyó, utnak is erednék,
de ott a fűben a szeme
reám mered még.

Megjelent:
Nyugat, 1933. – /- 1933. 7. szám

(CREATIVE COMMONS!)

További bejegyzések