Mennyi még, míg lekopik
a kezemre folyt, fekete tinta?
A szív is közben halódik
Lázálmos üszök, kezemről a
lelkembe költözik.
Nem énekel többé nekem
a magányos kuvik –
most úgy vagyok, hogy
jó ez így, ez a megszokott
félelem, lehet nem jó, de
legalább ismerem.
Elkopik lassan az élet –
Vele kopik az értelem.
Messzemenően nem szól
dicshimnusz, de nem bánom.
Éltem, reméltem.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
