Nézem a határtalan lelkemet,
ahogy mennyezetre mázolja az esőt.
A szívcsendbe forduló fergeteg –
életútról lehullott gyeplő.
A szívcsendben magam vagyok.
Magam, olykor döbbent semmiség.
Nem szédít, már látom.
Mikor vénültünk meg ennyire?
Hová szaladt oly sok év?
Ha és talán. Remény és igazán? Ott leszek. Vagyok. De nincsenek mondatok. Várok. Mire? A tömör semmire. Az üresség csőre töltve, s a kéz már
A hajnal bontja szárnyait, szél viszi messze az éjjeli mélykék sötétet, mint óvó vándor, a fény gyöngyei ébresztenek apró páracseppeket. A percek lassan egymásba folynak,
elment Hedoné Erósz és Psyché lánya ki újra és újra feltöltötte mézzel a mézesbödönt elment lejárt munkaideje elment barlangba zárni szépséges arcát s kötni fátyolba
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
