Ha már semminek sem tudsz örülni,
vesd el önnön értelmed,
vesd el a napokba öntött mérgedet,
tisztulj az új világba!
Ha már semminek sem tudsz örülni,
mit ér a létezés,
mit ér a létezés ez átkozott –
elbukott körökben?
S mit ért a létezés –
egyáltalán?
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
