Kopácsi Renáta: Apám zsinóros kalapja

Ha visszaemlékezem a múltra –
egy kis árnyat látok.
A vállán balkezes sörétes puska,
fején a zsinóros kalapja.
Halkan szólal –
a szóróhoz érünk, lassan napnyugta.
A disznók neszeznek, majd
bele is vész a napnyugtába
egy hatalmas dörrenés.
Az állat fekszik.
Törött gerely az első lába.
Apám boldog, közös a lövés –
és vele az elsőszülött lánya.
Kukoricatöret a szájban.
Fekete vére folyik.
A zsinóros kalap levéve –
az este így folytatódik.
Könnyes a szem –
az én könnyeim ezek.
A lélek mélye is
beleremeg.
Itt volt egy élet – s lám, kihunyt.
Egy este – mikor a Bakonyban a
nap nyugodni indult.
Ez az este örök.
S az emléke is.
Míg élek, velem marad.
A szomorúsága is.