ISBN:9789634350903
A DunapArt Magazin szeretettel ajánlja az olvasók figyelmébe, a Kortárs Könyvkiadó gondozásában megjelent, a DunapArt Magazinban is bemutatott és publikált szerzőnek:
Zalán Tibor: A lovak reggelije – című kötetét.
Az elmúlt kilenc év lírai összegzését nem lehet egyetlen irányzathoz sem sorolni, az egyes versek is nagyon különböző jegyek egymás mellettiségéből alakulnak ki. Az utóbbi időkben Zalán érdeklődése mindinkább a teltebb versformák felé fordul, az elmondás és kifejezés lehetőségét kikerülve, a teremtés-újrateremtés módozataiban leli fel érvényességi területeit. Így lehetséges, hogy a nagy lélegzetű és sodrású szabadversek mellett felbukkannak a kötött forma erős megnyilvánulásai, az alkaioszi strófáktól a szonetteken át az ütemhangsúlyokra építkező kompozíciókig. Központi szerepű e kötetben az ún. sakktáblaversek ciklusa, Az idő sakktáblája kilenc-versszakos, kilencsoros, kilenc-sorszótagos, a nyelvet elemeire bontó, látszólagos szabálytalanságukban, töredezettségükben is koncepciózus verstábláival. -„…kimeríthetetlen képtömeg, az élet helyfoglalása a szóban: egyszerre látvány és látomás, csupa erő, csupa halál, és sehol az önfeladás, a jövőt nem érdekli a jelen, ezért kell megállítani az időt, szóvarázs, az önmagát megtermékenyítő, önmagával viselős és önmagát világra hozó vers, a ,,férfivers”…” – (Alexa Károly)
A kötet a 94. Ünnepi Könyvhéten elérhető lesz a Kortárs Könyvkiadó standján és a kiadónál megrendelhető!
Dedikálás: 2023. június 10. szombat, 17.00 óra.
Helyszín: 1051 Budapest, Vörösmarty tér és a Vigadó utca sarok, 65-ös számú pavilon.