Vannak verseskötetek, amik történeteket mesélnek el, érzéseket rögzítenek vagy emlékeket őriznek. És vannak olyanok, amik nem kívülről beszélnek az emberhez, hanem belülről szólítják a lelkeket. Nem megmagyarázni akarják az életet, hanem végigjárni annak örömeit és veszteségeit, a hit és a kétely, a remény és a csalódás egymást váltó állomásait. Turcsányi Lajos Örökzöld hangokon című kötete ez utóbbiak közé tartozik.
A kötet versei nem kívánnak megfelelni sem divatoknak, sem irodalmi irányzatoknak. A szerző saját hangján szólal meg: olykor nyersen, máskor megrendítő gyengédséggel, helyenként keserű iróniával, majd váratlan derűvel. Ez a kettősség adja lírájának egyik legfontosabb erejét. A legkomorabb vallomást is képes feloldani egy egyszerű emberi gesztus vagy egy népi fordulat, miközben a következő sorok ismét szembesítenek bennünket az emberi lét törékenységével. A kötet nyitó versei már kijelölik ezt az irányt: a jövővel való vívódás, az önvizsgálat és az isteni megszólítás egyszerre vannak jelen, a személyes sors pedig fokozatosan közösségi tapasztalattá tágul.
Turcsányi Lajos költészetének egyik legnagyobb értéke a tematikai sokszínűség. Ugyanolyan természetességgel ír a hitről, a családról, a szerelemről, a hazáról, a gyermekkorról, az elmúlásról vagy a társadalmi kérdésekről. Versei mégsem különálló darabok, hanem egyetlen nagy lelki utazás állomásai. Az olvasó hol a puszta csendjében, hol a családi emlékek között, hol pedig a Teremtővel folytatott belső párbeszédben találja magát. Ez az egység teszi a kötetet személyessé és hitelessé. Külön figyelmet érdemel a természet jelenléte. A szél, az avar, a föld, a gombák, a madarak vagy az évszakok nem pusztán költői díszletek, hanem élő jelképek. A táj együtt lélegzik az emberrel: emlékezik, vigasztal, figyelmeztet és olykor ítélkezik is.
Ez a szemlélet a magyar népi hagyomány mély tiszteletéről árulkodik, miközben modern érzékenységgel kapcsolódik a jelen emberének kérdéseihez. A kötet másik meghatározó vonása a hitről való gondolkodás. Ezek a versek nem kész válaszokat adnak, hanem őszinte kérdéseket fogalmaznak meg. A költő Istennel folytatott párbeszéde egyszerre alázatos és szenvedélyes, olykor szemrehányó, máskor hálával teli. A hit itt nem dogma, hanem állandó keresés. Éppen ettől válik emberivé és átélhetővé. Megható erővel jelennek meg a családhoz és a múlthoz kapcsolódó versek is. A nagyszülők alakja, a gyermekkor helyszínei, a falusi élet emlékei nem csupán nosztalgikus visszatekintések, hanem erkölcsi kapaszkodók. A szerző tisztelettel idézi fel azokat az embereket, akik munkájukkal, becsületükkel és emberségükkel formálták személyiségét.
Miközben a kötet számos fájdalmas témát érint, nem nélkülözi a humort sem. Egy-egy játékos vers vagy önironikus gondolat feloldja a súlyosabb részek feszültségét, emlékeztetve arra, hogy a mosoly sokszor a túlélés egyik legfontosabb eszköze. Ez a természetes váltakozás még közelebb hozza az olvasóhoz a szerző személyiségét. Nyelvezete egyszerre egyszerű és képekben gazdag. A népi fordulatok, a közvetlen megszólalás és a váratlan metaforák harmonikusan egészítik ki egymást. Ez a sajátos hang teszi Turcsányi Lajos költészetét könnyen felismerhetővé és hitelessé.
Az Örökzöld hangokon végső soron nem csupáncsak egy újabb verseskötet, hanem egy emberi élet lenyomata, olyan vallomás, amiben a veszteségek bölcsességgé, a csalódások tapasztalattá, a hit pedig megtartó erővé nemesedik. Ezek a versek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a legőszintébb költészet mindig az emberi lélek mélyén születik meg, ami ha valódi értéket teremt, akkor nem csupán elolvassuk, hanem hosszú időre magunkkal visszük az életútjainkon.
– Varjú Zoltán –