Ódor Fanna: Színe-visszája, Böjti morzsák
Parakletos Könyvesház, 2024
ISBN: 9786155772436
„Egyszer azt mondta nekem, amikor egy szőttest készítettem, hogy ugye, milyen kusza a minta a hátulján, mennyire rendezetlennek tűnik, de a színéről nézve gyönyörű, és látszik a rend. Azt mondta, ilyen az élet. Aki szövi, ért hozzá…”
A kötetben nagyböjt minden napjára találunk egy-egy önvizsgálatra és empátiára késztető novellát, hol sírósat, hol nevetőset, de mindenféleképpen elgondolkodtatót.
A Színe-visszája böjti morzsaszedegetésében megszólal az adventi Szívöltöztetésből ismert Réka és Anya, Papa és Dédike, folytatva a nemzedékek közötti párbeszédet a „böjtösebb” témákban is. Megjelenik még sok szereplő és nézőpont a jelenből és a múltból magunkra, egymásra és Istenre figyelő szándékkal. A kötet önvizsgálatra és empátiára késztető írásai mindennapi olvasmányunkká válhatnak akár nagyböjt idején, akár más, elmélyülésre szolgáló, lelki csendességet kívánó időszakban. Amikor szeretnénk megérteni, hogy életünk kusza „hátoldalának” mi lehet a mintázata Isten színe előtt.
A kötet Bódi Kati művészi grafikáival, keménykötésben került kiadásra.
A Színe-visszája Ódor Fanna második kötete a Parakletos Könyvesház kiadásában.
Előző kötet: Szívöltöztetés, Adventi visszaszámláló, Parakletos Könyvesház, 2022
ISBN: 978-615-5772-16-0
A szerző FB oldala: Ódor Fanna-Szívöltöztetés
Elérhetőség: fannaodor@gmail.com