Keresés
Close this search box.

KÖNYVAJÁNLÓ – Fábián István: A vonal

A DunapArt Magazin szeretettel ajánlja az olvasók figyelmébe, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent, a DunapArt Magazinban is publikáló szerzőnek:

Fábián István: A vonal – című kötetét.

Erőteljes képi megjelenítéseivel lenyűgöz, magával sodor az írás. Minden szó, kimérve egyensúlyozik a gondoltok mögül, hogy „Útra keljen“ a szerzővel az olvasó, ebben a szépre rajzolt kötetben, azok vonalainak mentén kijelölt ösvények nyomvonalán. Ezen az utazáson, minden sor között ismerős érzésekből fűzött gyöngysorok integetnek vissza ránk, mégis ismeretlen misztériumokat formálnak meg, amelyben és ahol: – A vonal – betűkből formált, szüntelen megújuló gondolatként pulzál tovább, újabb és újabb felismerésre várva. Ezen érzések pedig, újra és újra, a kötet olvasására késztetik az olvasót. – Varjú Zoltán (DunapArt Magazin)

Vonala van a Nap járásának, vonala van tengeren a látóhatárnak, ahol ég és víz vonallá összeérnek, egyetlen fűszál rajza is vonal.
„Rajz: írás: vonalak: / sárban csapkodó halak. Pedig / volhattak volna tengerig.” – talán így alakulnak az élet útjai: szándékok, világmegváltó akaratok kusza indulásától a megélt jelenig. Ami nem mindig – illetve legritkábban – a Tenger. Emelt pillanatok, amikor azt érezzük, talpalatnyi helyünktől mérve is miénk a teljes horizont.
Az írás, az írásjegy – a természet- és emberalkotta alakzatok egybeolvadása – mindmind vonal. Így rajzolgat az emberi kéz, így ír az ember rábízva magát a tollhegy sercegésére. Bár ma már a kéz veszít ezer évek fegyelmezte készségeiből, a kézírás gyönyörű képességéből, nincs idő – talán okunk sincs – szomorkodásra.
Igazából sosem tekintgettem a túlpart felé. Mindig szerettem itt lenni, olvasni, rajzolni, itt lenni egyhelyben, ahol vagyok. Ideát. De a könyvek egészen biztosan velem voltak, a papírillat, a csend, a színek, az átélt események szinesztéziája lett az út.
A betűk indázó, mégis fegyelmezetten ismétlődő vonala. A rajz karcos vonalai, ahol a kuszaság – bár többértelmű, de mégis – világos jelentéssé rendeződik. Az írás teljes, tudatos és „jelenlévő” fegyelemmel egymásra épülő szövegsorok alkotta képek, a rajzolás a szertefutó vonalak szövetéből előhívódó megértés, megértésre biztatás. Én ezekben bízom, ezekben reménykedem. – Fábián István

A szerző 1953-ban született. Grafikai munkákkal, kiadványtervezéssel és írással foglalkozik.

A kötet az Ünnepi Könyvhéten beszerezhető lesz a Gondolat Kiadótól.
Dedikálás: június 11. vasárnap, 16.00 óra.
Helyszín: 1051 Budapest, Vörösmarty tér. 22/B pavilon.

A kötet megrendelhető a Gondolat Kiadó webshop áruháza weboldalán, a – https://gondolatkiado.hu/webshop/kortars-magyar-irodalom/a-vonal-az-iras-a-rajz-a-kez/ – alatt a készlet erejéig, ahol a szerző korábbi, a kiadónál megjelent kötetei szintén elérhetőek korlátozott példányszámban.

A szerző eddig megjelent verseskötetei:

A képzelet bádogtornyai; – Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 1984.
Némulat; – Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 1990.
Ebgondolat; – Kopf. Kecskemét, 2003.
Örökévad; – Gondolat Kiadó. Budapest, 2016.
Kettős:pont; – Könyvpont. Budapest, 2020.
Fölsértett ég; – Gondolat Kiadó. Budapest, 2020.
Kettős:pont:kettő; – Könyvpont. Budapest, 2022.
Kő a kőtől; – Gondolat Kiadó. Budapest, 2022.
Vágások; – AB ART Kiadó. Felsőnyárád, 2023.
A vonal; – Gondolat Kiadó. Budapest, 2023.

ISBN: 978 963 556 447 7

További bejegyzések