Kötetnyi vers, vajon mi végett?
Csak megszállottan írok, írok.
Sorok között kis menedékek.
Piszkolódnak fehér papírok.
Összefűzve alszanak mélyen.
Bennük én vagyok, darabolva.
Megkaphattok engem ott készen.
Akad aki majd elolvassa?
Rosszkedvű szavak nagy csokorban,
mind rothadó levél szagúak.
Erjednek a lapok halomban,
rajtuk a betűk kifakulnak.
Amíg a lét bedarál engem,
míg van rajtam kicsit fedetlen,
versem köteg szemét a MÉH-ben.
Csak bólintok, mert minden rendben.
Varázsos táncok éjszakája volt. Harmattá dermedt páracseppeken lágy szél kúszott felém és átkarolt, csillag alá bódult az értelem, ezüstcseppekbe oldott szirmokon játszott a fény, és
Nagyanyám fejkendőt hordott. Ha bánata volt, szorosra kötötte az álla alatt. Néha feketére cserélte, olyankor nem szólt senkihez, kiesett kezéből a tésztaszűrő, és a vizet
Már levelek fedik el nyomainkat, régi padunkon az ősz szele jár, volt szerelem csituló szava ringat, messzire szállt heve ím tova már. Lassan enyésznek az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
