Kolumbán Jenő: Egyedül

Nincs semmi lényeges a létben.
A fotelom lassan elaltat.
Ebben az unott létezésben,
semmire nyílik minden ablak.

Csak nézem. Odakint kék az ég.
Sérti fülem a madárcsicsergés.
Nekem már a csend sem menedék,
nem dob fel tavaszi ébredés.

Csak bámulom a zöld világot.
Orromban kóbor virágillat.
Az égen néhány felhőt látok.
Szemem akár le is csukódhat.

E világ nem az én világom.
Szenny, árulás, és megalkuvás.
Ennél emberibb létre vágyom!

Makacsul él fura látomás
arról, hogy milyen szép lehetne,
emberek nélkül ez a világ.

További bejegyzések