A lila fűben ülve néztem a Földet
és arra gondoltam, hogy legalább ők ketten boldogok, épp ahogy terveztem,
ha már te és én nem tudtunk egymásba fonódni, mint a lelkek fonala.
Reggel megmaradt tortát ettem, amiről eszembe jutott a bőröd illata,
legalábbis pár percig ebben hitt az agyam
aztán rájöttem, hogy megromlott a cukormáz.
Egyértelmű most már, hogy őrült vagyok, tudom sokáig tartott
még feltűnt, de bármilyen illata van a bőrödnek, akkor is képtelen vagyok
kiverni a fejemből, de mindegy, mert te legalább boldog vagy.
De akkor is erre gondolok.
bőr
a
bőrnek feszülve
a
bőröm
a te
bőrödnek feszülve.
