Kiss Panna: Romantikus összemosódás

A sötét ég átölelt a hideg éjszaka közepén, vibrálva próbálta megnyugtatni kimerült testemet. A csillagokra néztem, azt kívántam tőlük, hogy bárcsak képes lennél boldoggá tenni. De boldoggá teszel, mert próbálkozol. De mégsem.
Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szeretni. Hogy ez egy ennyire összetett és bonyolult dolog, amelyben a dolgok olyan szorosan mosódnak össze, mint az összekulcsolt kezeink. Valakinek talán figyelmeztetnie kellett volna, ám nem haragszom. Mert itt te itt vagy nekem, bármilyen nehéz is. Lehet, hogy nem mindig fogod a kezem (ilyenkor mondjuk mindig mérges is vagyok rád, de nincs mit tenni). Az is lehet, hogy nem segítesz egyáltalán. Végignézed ahogyan szenvedek, vergődöm a padlón, amit a saját vérem áztat el. Talán még belém is rúgsz egyet, rám ordítasz, mert rossz napod volt és képtelen vagy még az én nyivákolásomat is hallgatni. De megbánod (és lehet, hogy borzalmasan) de bocsánatot kérsz és megpróbálod jóvá tenni valahogy. Megbocsátok, mert tudom, hogy én is szoktam ilyen lenni veled.
Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szeretni. Hogy lesznek olyan pillanatok amikor legszívesebben feladnám a dolgokat. Mikor egy nap negyedjére kiabálsz velem a semmi miatt, legszívesebben otthagynálak, de nem tudlak. Bűnösnek érzem magam mindig, amikor arra gondolok, hogy jobb lenne, hanem is ismernél. Pedig ez egy hülyeség, mert az a rengeteg közös emlék, legyen az rossz, vagy jó, örökké veled együtt fog tovább élni a szívemben (még a hülye kiabálásod is).
Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szeretni. Hogy képes vagy ennyire erősen kötődni valakihez (igen, még akkor is, ha mindig kiabál). Megpróbáltam elképzelni az életemet nélküled. Talán magányosan élnék egy kis panelba, egy undorító vörös macskával, akit ki nem állhatok, de mégis befogadtam (látod, ilyen bonyolult a szeretet). Talán valami szuper unalmas titkárnő lennék, mert nem ösztönöztél volna arra, hogy olyan dolgokat csináljak csak, amiket szeretek. Az unalmas panel koszos falain csak pár kép csüngene, (nem úgy, mint a mostani házunkba) és azon is csak a csekély számú számomra fontos ember vigyorogna, nem pedig mi. Ilyenkor mindig boldog vagyok, mert képesek vagyunk eltűrni egymás néha borzalmas pillanatait és nem kell egy panelban gubbasztanom (a csúnya macskámmal).
Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz szeretni. Hogy olyan nehéz visszafogni magadat és nem rögtön leteperni a mérhetetlen mennyiségű szeretettel az embert. Legszívesebben egész nap csak feküdnék melletted, miközben csak beszélnék és beszélnék, te meg szokásosan csöndesen durciznál. Látom a szád szélében lévő mosolyt, néha pedig még fel is nevetsz a szavaimon. Így nem zavar.
Az egész annyira bonyolult, és képtelen vagyok néha kibogozni a dolgokat, mert minden összemosódik, de nem baj. A lényeg az, hogy minden összemosódjon, mi ketten pedig belevesszünk az egészbe.

További bejegyzések